Menu

just logo uj     nahrinlogo   infoblokk kedv final felso ESZA                                                          

A+ A A-

MÁRTON NAPI LAKOMA

David nyit

MÁRTON NAPI LAKOMA - HAGYOMÁNYOK SZERINT

Márton napja a karácsony előtti 40 napos böjt előtti utolsó ünnepnap, ezért ezen a napon - a hagyományok szerint - rendszeresek voltak a lakomák, bálok, vásárok. Ilyenkor nagy evés-ivást rendeztek, hogy a következő esztendőben is bőven legyen mit fogyasztani. A lakmározásnak kedvezett az is, hogy a hagyomány szerint ilyenkor nem volt szabad takarítani, mosni, teregetni, mert ez a jószág pusztulását okozta. Novemberben már le lehet vágni a tömött libát, ezért a Márton-napi ételek jellemzően libafogások, így például libaleves, libasült párolt káposztával és zsemle- vagy burgonyagombóccal, mert a rigmus szerint: „Aki Márton napon libát nem eszik, egész éven át éhezik”. Szokás volt, hogy a liba húsából, különösen a hátsó részéből, küldenek a papnak is, innen ered a „püspökfalat” kifejezés.
A Márton-napi lúdvacsora után „Márton poharával”, vagyis a novemberre éppen kiforrott újborral szokás koccintani. Úgy tartották, a minél több ivással egyre több erőt és egészséget töltenek magukba.

Mi is készültünk számotokra egy Márton napi lakomával. Pontosabban egy komplett menüsort ajánlunk most figyelmetekbe, melyet Balla Dávid, az Életfa Program séfje készített el a székházunk konyhájában. Finom illatok szálltak a nap folyamán, és a délutáni órákban meg is kóstolhattuk a Márton napi finomságokat.
Legyetek Ti is vállalkozó szelleműek, és készítsétek el mindhárom receptet a család nagy örömére.
Jó étvágyat kívánunk!

MÁRTON-NAPI LIBALAKOMA NAHRIN MÓDRA

Liba

LASSAN SÜLT LIBACOMB MÁLNAECETES ASZALT SZILVÁS PÁROLT LILAKÁPOSZTÁVAL ÉS FRISS ZÖLDFŰSZERES  ÉDESBURGONYA PÜRÉVEL

Hozzávalók 4 főre
4db egész bőrös libacomb, rozmaring, kakukkfű 

Zöldfűszeres édesburgonya püréhez
80dkg édesburgonya, 20dkg sárgarépa, vegán/növényi tejszín, vaj/margarin, zöldfűszerek: kakukkfű, petrezselyemzöld, snidling 

Aszalt szilvás párolt lilakáposztához
1 közepes fej lilakáposzta, 4ek olaj, barnacukor (ízlés szerint), málnaecet (ízlés szerint), egész köménymag, 1cs aszalt szilva 

Nahrin fűszerek közül
Fokhagyma, Bors, Nahrom, Szárnyas fűszer, Tengeri algás sópótló

A libacombot kitokozzuk és megtisztítjuk. Papírral megtöröljük, tepsibe helyezzük, de előtte a comb vékonyabb végét késsel csontig körbevágjuk. Ezután fűszerezzük Tengeri algás sóval, Borsfűszerrel, Fokhagyma fűszerrel, Nahrommal és Szárnyas fűszerkeverékkel. Friss rozmaringot, kakukkfüvet teszünk mellé. Előmelegített sütőben 170 fokon 2 órát sütjük, majd 200 fokon 20 percet és végül 100 fokon 20 percig pihentetjük. 

Eközben a megtisztított  édesburgonyát  és sárgarépát feldaraboljuk. Edénybe tesszük, annyi vizet teszünk rá, hogy éppen csak ellepje és puhára főzzük. Miután ez megtörtént vegán/növényi tejszín és vaj/margarin ízlés szerinti hozzáadásával püré állagúra turmixoljuk.  Tengeri algás sóval, Borssal és a frissen aprított zöldfűszerekkel (kakukkfű, petrezselyem zöld, snidling) ízesítjük. 

A párolt káposztához a káposztát megtisztítjuk, torzsáját eltávolítjuk és legyaluljuk. Kevés olajon barnacukrot karamellizálunk, majd a káposzta egyik felét rátesszük. Miután összeesett a másik felét is hozzáadjuk. Tengeri algás sóval, Borssal, kevés málnaecettel és egy csipet egész köménnyel fűszerezzük. Miután készre párolódott és szükségét érezzük, ízesíthetjük még. Mielőtt elzárjuk a gázt alatta hozzákeverjük a feldarabolt aszalt szilvát, pár percig pároljuk és levesszük a gázról.

Sütőtökkrém leves

SÜTŐTÖKKRÉM LEVES

Hozzávalók 4 személyre
2kg sütőtök, 4dl növényi főzőtejszín, 1ek méz, tökmag, Nahrin fűszerek közül Tengeri algás sópótló, Bors

2 kg sütőtököt megmosunk, 2 végét levágjuk, majd négybe vágva a magházát eltávolítjuk. Sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük, kevés Tengeri algás sóval és Bors fűszerrel ízesítjük és 180 fokos sütőben puhára sütjük.

Még melegen a turmixba kanalazzuk a húsát, növényi  főzőtejszínnel homogén állagúra turmixoljuk, ízlés szerint fűszerezhető még, illetve szükség szerint 1ek mézet adhatunk hozzá.  Tetejére forró serpenyőben tökmagot pirítunk.

Gesztenye mousse

GESZTENYE MOUSSE

Hozzávalók
120ml növényi tej, 16dkg vegán tejszín, növényi tejszínhab, 5g rum, 7g Nahrofit kávéital por, 3db lapzselatin, 50dkg gesztenye massza (nem ízesített!)

Meggyvelő
15dkg meggy, 1ek barnacukor/nádcukor, Nahrofit vanília

120 ml növényi tejet, 160 gramm vegán tejszínt, 5 gramm rumot, 7 gramm Nahrofit kávéport langyosra melegítünk. Eközben langyos vízbe áztatunk 3 db lapzselatint, amit utána a keverékhez adunk és csomómentesre kavarjuk. Ezt a keveréket a szobahőmérsékletű gesztenye masszához keverjük úgy, hogy egynemű krémet kapjunk. Amikor ez megtörtént, beleöntjük kis formákba és betesszük a hűtőbe 3-6 órára vagy akár egy egész éjszakára is. Miután megszilárdult meggyvelővel leöntjük és növényi tejszínhabbal díszítjük.

Meggyvelő készítése: 150 gramm megtisztított magozott meggyet 1 evőkanál barna nádcukorral lekvár állagúra főzünk és így el is készült a velő, amit Nahrofit vaníliával ízesítünk. Tálalás előtt legalább 2 órára hűtőbe tesszük.

 

FRISSÍTSD FEL MAGAD!

deo plus

A modern ember nem tudja elképzelni az életét a frissítő és dezodoráló kozmetikai termékek nélkül. Nélkülözhetetlen számunkra a tisztaság, mert csak így tudjuk komfortosan érezni magunkat.

A verejtékezés természetes és szükséges fiziológiai folyamat, ami fontos a homeosztázis (a belső környezet dinamikus állandósága) biztosításához. Regulálja a hő és víz háztartást, és méregteleníti a szervezetet. Kétféle mirigy felelős a verejtékezés zavartalan folyamatáért: endokrin és apokrin.

Az endokrin mirigyek a bőrfelület minden pontján megtalálható, de főleg hónaljak alatt, a tenyereken, talpakon, és a mellkason. Ezek többnyire hőmérsékletváltozásra reagálnak. Az apokrin mirigyek (illat mirigyek) a hónaljak alatt, a nemi szervek és a mellbimbók körül található meg. Pszichoemocionális izgalmak hatására (stressz, szexuális izgalom) lépnek működésbe.

Átlagosan az emberi test naponta 750-1000 ml verejtéket bocsájt ki, de ez a mennyiség sok mindentől függ: izommunka intenzivitásától, külső hőmérséklettől, a szervezetbe bekerült vízmennyiségtől, sok belső tényezőtől, emocionális terheléstől, stb. Napközben az ember többet izzad, mint éjszaka.

A tiszta verejték általában szagtalan, a szagot a baktériumok okozzák, amelyek a bőrön telepszenek meg. Ezek a baktériumok részben védik a szervezetet a bőrön keresztül bekerülhető kórokozóktól, másrészt használják a bőrverejtéket és a bőrön lévő zsírt (faggyú) a táplálékhoz és szaporodáshoz. Ezen folyamatok során termelődnek azok a speciális anyagok, amelyek kölcsönzik a verejtékező bőr jellegzetes szagát. Ez a szag mindenkinél egyedi.

Érthető, hogy az emberek próbálnak a kellemetlen szagtól megszabadulni (kivédeni), vagy legalábbis jelentősen csökkenteni. Emiatt sokszor olyan dezodorokat keresnek, amelyek majdnem teljesen megszüntetik a verejték távozását a bőrön keresztül. Ez nem természetes, sőt káros a szervezetnek. Érdemes kiválasztani olyan termékeket, amelyek nem csak gátolják a gyulladást, és csökkentik az irritációt, de védik a bőrt a káros környezeti hatásoktól, sőt ápolnak és tonizálnak. Emellett természetesen fontos, hogy kiváló dezodoráló hatással rendelkezzenek. Válasszunk tökéletes bőrbarát terméket, amely nem változtatja meg a bőr normális pH értékét. A jó minőségű dezodorokban sokszor gyógynövények is találhatók, ezért érdemes figyelni az összetételekre.

A birtokunkban lévő alumíniummentes Deo Plus Spray több értékes gyógynövényt tartalmaz:

  • Orvosi zsálya: Gyulladásgátló és fertőtlenítő hatással rendelkezik. Csökkenti a bőr szárazságát, javítja a keringést, hozzájárul a méregtelenítéshez.
  • Hegyi árnika: Nyugtatja, fertőtleníti a bőrt, normalizálja a keringést, erősíti a kötőszövetet, csökkenti az irritációt. Erős gyulladásgátló.
  • Kamilla: Nagyon erős gyulladásgátló és fertőtlenítő hatással rendelkezik.
  • Orvosi ziliz: Puhítja, nyugtatja a bőrt, emellett erős gyulladásgátló.
  • Közönséges orbáncfű: Nehezen gyógyuló sebek gyógyítására és fekélyek kezelésére alkalmas. Védi a nyálkahártyát.
  • Cickafark: Erős sebösszehúzó és sebgyógyító.

Hosszas (15-20 óra) dezodoráló hatással rendelkezik. De akár 3-4 óránként is lehet ismételni a használatát. A benne lévő egyedülálló gyógynövénykombinációnak köszönhetően csökkenti a bőrirritációt, gyulladást, táplálja, rugalmassá teszi a bőrt és véd a környezet káros hatásaitól. Egy pici alkoholt ugyan tartalmaz (ez erősíti a baktericid hatását), de ennek szárító hatását teljesen kompenzálják a benne lévő gyógynövény kivonatok. A pH értéke 4.0-5.0.

A termék nem tartalmaz hajtógázt. Nem okoz irritációt, nem tömíti el a pórusokat, nem gátolja a bőr szabad légzését. Kiválóan dezodorál. Unisex, diszkrét illata elfedi az izzadságszagokat. Nem hagy foltot a ruhán. Antibakteriális hatással rendelkezik.

Fontos tudni, hogy a dezodort csak tisztára mosott bőrfelületre használjuk! Ezt a kiváló minőségű terméket (ami nem irritálja a bőrt, de nem is akadályozza a verejtékezést) naponta többször is lehet használni.

Tisztelettel:
Dr Dacko Natalia

LÁBÁPOLÁS JUST MÓDRA

lábápolás

A tudósok szerint az ember átlagosan 400 millió lépést tesz meg élete során. Ez az egyenlítő teljes hosszának háromszor történő végigsétálásával ér fel. A sétálás során nem csupán a távolságot tesszük meg, hanem még súlyt is cipelünk, arról nem is beszélve, ha közben még nehéz fizikai munkát is végzünk, vagy sportolunk. A lábunk értünk tett szolgálata felbecsülhetetlen.

Mi mivel támogatjuk a lábunkat?
A lábápolásra igazából napi néhány perc elegendő. Ezeket a perceket bizonyos okokból sajnáljuk tőlük. Talán nem tartjuk fontosnak, hiszen, amíg nincs probléma, addig általában nem is foglalkozunk vele. Mintha nem is tartoznának a testünkhöz. Pedig a testünk táplálékot, folyadékot, energiát és pihenést igényel. És ez ugyanúgy vonatkozik a lábunkra. A lábpanaszok sokszor megelőzhetőek és néhány természetes házi gyógymóddal enyhíthetőek. A Just lábápolási termékek ebben jelentős segítséget nyújtanak.

Ha az úgy nevezett „nincs időm semmire”, vagy „nem érek rá ezzel foglalkozni” szindrómában szenvedünk, akkor használjuk a Just lábápolási termékcsaládot, ami azonnali segítséget nyújt lábunknak.

A Pedi Lábkrém egy lágy, de nagyon hatásos termék, és rendkívül gazdaságos! Kis mennyiségben használjuk naponta 1-2-szer (elalvás előtt mindenképpen!) a száraz, tiszta lábbőrre. Könnyedén masszírozzuk be, a lábunk szinte fellélegzik tőle!

A Pedibon Lábspray erős fertőtlenítő és gombaölő hatású, izzadásgátló és szagtalanító. Használhatjuk szükség szerint bármelyik napszakban és évszakban.

A Pedi Lábfürdősó nemcsak a fáradt, meggyötört lábakat nyugtatja, de az egész közérzetünket is javítja. Érdemes hetente 2-3-szor használni.

A Pedi Lábbalzsamot naponta legalább kétszer használjuk. Ennek fő feladata a lábödéma csökkentése, a vér- és nyirokkeringés javítása és a lábizmok ellazítása. Ezt a terméket mindenkinek javasoljuk, de állómunkát végzőknek és sportolóknak feltétlenül. Akinek visszértágulata van, tegye kötelezővé és rendszeressé e termék használatát.

A közismerten visszértágulatnak nevezett állapot legtöbbször az alsó végtagon alakul ki (kivéve az aranyeret, amely a végbélnyílás visszereinek tágulata). A legtöbb ember számára a visszértágulat csupán enyhe kellemetlenséget jelent. Súlyosabb esetben azonban a visszértágulatban pangó vérből folyadék jut a környező szövetekbe; a folyadék bokaduzzadást idéz elő, majd a bőr pikkelyes lesz és viszketni kezd. Gyakran az egész láb elnehezül, fájdalmassá válik, különösen hosszabb állás után. A visszeres állapot kezelés nélkül általában romlik.

A visszértágulatok kialakulásában elsősorban genetikai és hormonális tényezők játszanak szerepet. A kialakulás iránti hajlam családon belül öröklődik. Ezenkívül a túlsúlyosság és a terhesség nagy szerepet játszik a visszértágulat kialakulásában.Négyszer gyakoribb a nők körében, mint a férfiaknál. Jó lenne ezt az állapotot megelőzni. A Pedi Balzsam ebben segíthet, főleg a benne lévő vadgesztenye, csodabogyó és a kasvirág kombinációjának köszönhetően. Kialakult visszértágulat esetén viszont a kezelés mellett nagy segítséget nyújt. Nyáron különösen jó érzést ad az, hogy hűti és frissíti a lábakat. Fontos az, hogy mindig alulról felfelé haladva körkörös mozdulatokkal kenjük be és masszírozzuk meg a lábunkat. Ha az időnk engedi, főleg este jót tesz, ha ezután néhány percre vízszintesen tesszük a lábunkat vagy akár 5-15 percig felpolcoljuk őket.

shutterstock 75696994

Szeptemberben megérkezett hozzánk egy várva várt új termék, a vénák ápolására, a Just Véna gél, amit kifejezetten a seprűvénás lábakra terveztek.

A seprűvénák (alsóvégtagi teleangiectasiak) nem csupán esztétikai problémát jelentenek, hanem a túlterhelt vénák első jeleiként értelmezhetőek. Többnyire nőknél, de előfordul, hogy férfiaknál is megjelenik. Gyakran láthatók lábakon, lábfejeken, bokán (öröklődési hajlam nagy szerepet játszik benne, de hormonális eredetűek is lehetnek, illetve terhesség, és elhízás során gyakran jelentkezik), és csak ritkán okoznak fájdalmat. Ezek a bőr apró vénáinak elváltozásai, amelyek apró folt-, ág-, vagy csillag alakban összefutó vérerek formájában jelennek meg. Előfordul, hogy messziről szinte foltosnak tűnnek a lábak, sajnos a nyári barnulás sem segít ezek elfedésében. A seprűvénás lábak ápolására nagy segítséget nyújt a Véna gél.

A Véna gél fő növényi összetevői 

Vadgesztenye: Nyugat és Közép-Európában őshonos. Antioxidáns, gyulladásgátló, véna erősítő, vérzéscsillapító, és érfal tágulat gátló. Egyik összetevője az Escin, ami erősítő, kellemes érzést biztosít a bőrnek.

Egértövis: Földközi-tenger vidékről, Dél-Alpokról származik. Vérellátás javító, görcsoldó, vénaerősítő, viszketés csökkentő, gyulladásgátló. Egyik összetevője a Ruscogenin, ami vízhajtó, gyulladásgátló, erősíti a vénákat és kapillárisokat.

Antennaria: Kizárólag csak a Just számára elérhető, garantált svájci minőségű biokertészetből. Hámszövet erősítő, bőrvédő, regeneráló.

Spirulina: Vitaminokban gazdag, kék algafaj. Sejtmegújító, a bőr mikro-cirkulációját erősítő.

Mentol: Mentából nyert hatóanyag. Hűsít, frissít, élénkít, csillapítja a fájdalmat és enyhíti a viszketést.

A fentieken kívül a gél ásványi pigmenteket is tartalmaz, amelyek optikailag enyhítik a seprűvéna és a visszér megjelenését!

Összességében a gél élénkíti az elnehezült lábakat, csökkenti a feszítő érzést, zsibbadást és viszketést, hűsíti a lábakat, könnyű érzést biztosít. Rendszeres használat során elfedi, illetve csökkenti a seprűvénák látványát. A lábak kevésbé lesznek „foltosak”, nem csak nekünk, de a környezet számára is. Tehát elégedettebbek leszünk lábunk látványával.

NatasA gélt naponta legalább kétszer javasolt használni (reggel és este), de többször is lehet. A comb irányába vigyünk fel egy kisebb mennyiséget, és gyöngéden, simogató mozdulatokkal masszírozzuk be. Ott, ahol feltűnőbbek a seprűvénák, oda lehet kenni még egy kis adagot. A gél vékony harisnyarétegen (DEN 20-ig) kerekeresztül is használható! Akinek visszér tágulata van, és emiatt használja a Pedi Lábbalzsamot, nyugodtan kombinálhatja a Véna géllel úgy, hogy először bekenni a Lábbalzsammal, majd kis idő múlva felvinni a Véna gélt a seprűvénák területeire.

Érdemes megváltoztatni az étkezési szokásokat (rendbe kell hozni az emésztést, hogy ne legyen szorulás), igyekezni felesleges súlyt csökkenteni sok mozgással, gyaloglással. Igyunk több folyadékot, hiszen ez a legjobb vízhajtó. És csak nagyon ritka alkalmakkor hordjunk magas sarkú cipőt.

Ne felejtsük el, hogy lábaink igazi szövetségeseink. Ne hagyjuk őket cserben!

Szeretettel és tisztelettel
Dr. Dacko Natalja
Egészségügyi Team

LE AZ ÖREGEDÉSI FOLTOKKAL!

Kiadvány1

Az úgynevezett öregedési foltok (pigment foltok) felfedezése nagyon kellemetlen látvány számunkra. Szerencsés esetben csak 1-1 folt vonzza a tekintetünket és rontja a kedvünket. Rosszabb esetben a különböző méretű, a világos barnától a fekete színig jelentkező foltok a karon, kézfejen, dekoltázson, arcon, háton, vállon és a lábon sűrűn jelentkezhetnek. Később, mikor ősszel elmúlik a nyári szín, a foltok továbbra is maradnak…

Az évek során ezek egyre sötétebbek lesznek. Az öregedési foltokat a lipofuscin és a melanin fokozott termelődése okozza. A lipofuscin egy sárgásbarna pigment, mely elhalt bőrsejtekből, illetve öregedő bőr esetén élő sejtekből csapódik ki. Az UV-fény által létrehozott melaninnal együtt a lipofuscin kellemetlen foltként ismerhető fel. Öregedési foltok esetén a melanint termelő melanociták megnövekedett száma tapasztalható. A sejtek tisztítórendszere (proteaszóma) képes a lipofuscin keletkezését megelőzni. De sajnos az életkor előrehaladtával a proteaszóma aktivitása csökken, illetve az UV-sugárzás képes befolyásolni a működését. Így a bőr nem tud kellőképpen védekezni a barna foltok képződése ellen.

Az időskori foltok képződését sok tényező elősegítheti, egyesek a fogamzásgátló hormonjait teszik felelőssé. Egyértelmű, hogy több folt jelentkezik, ha a bőr ki van téve a napfény UV-sugárzásának. De a pigment foltok fiatal korban is jelentkezhetnek (melazma, kloazma). Többnyire terhesség alatt vagy bizonyos antibébi tabletták szedésével, UV-besugárzás hatására (napozás, szolárium), esetleg gyógyszerek szedése miatt alakulnak ki. De gyakran nem jövünk rá, mi váltja ki azokat. 

Kerti Zsázsa Gyógynövény-krém segítségével jelentősen enyhíteni tudunk ezeken a jelenségeken.

A krém fontos összetevői:

Svájci kerti zsázsából és szójából készült kapszulázott, liposzómás vegyület. Ennek lényege, hogy a benne lévő kettősrétegű liposzómák (lecitin gömb) az aktív anyagokat a bőr mélyebb rétegeibe szállítják. Ezek az aktív anyagok svájci kerti zsázsából készűlt bio-kivonatot és szójából kivont Genisteint (izoflavont) tartalmaz. A kerti zsázsa semlegesíti a szabad gyököket, melyek a bőrsejtek lipideit és proteinjeit károsítják, a sejtek tisztítórendszere (proteaszómák) aktivitását fokozza. Ezzel javítva a protein képződését és a bőr regenerációját. Csökkenti a melanociták aktivitását és gátolja a melanin termelését és a lipofuscin képződést. Tehát megakadályozza a barnás elszíneződést. Az antioxidáns és gyulladásgátló hatással bíró szójából kinyert genistein serkenti a kollagén képződést. Emellett szintén csökkenti a melanin képződést, mivel gátolja a tirozin kináz keletkezését. Enélkül nem jön létre a melanin. Ez a két aktív anyag erősíti egymást, és emiatt ez a páros rendkívül hatékony az öregedési foltok ellen!  A liposzóma segítségével az aktív hatóanyagok jobban elérhetővé válnak a bőr számára, gyorsabban beszívódnak a bőrbe, sőt a bőr el is raktározza. Ezáltal a hatóanyagok több órán keresztül szabadulnak föl és folyamatosan aktívak maradnak.
Glycerin: intenzíven hidratál és védőgátat képez.
Panthenol: gyulladásgátló, regeneráló és sebgyógyulást elősegítő hatással bír.
Szűrőanyagok az UVA- és UVB-sugarak kiszűrésére (SPF 15)

Alkalmazás

Reggelenként és esténként vigyük fel az érintett bőrfelületre. Kézmosás után újra érdemes bekenni a kezünket a hatás elérése érdekében!
A kerti zsázsa gyógynövény krémet különösen nagy foltok esetében használhatjuk az egész arc, a kezek és a test bekenésére, de használhatjuk csak a foltra is, ha 1-2 nagy, zavaró foltról van szó.
A krémet napi ápolószerként is és kúraszerűen is alkalmazhatjuk.
A bőrünk szükségleteinek megfelelően folytathatjuk a szokásos arc, test és kézápolást

A szembetűnő eredmény eléréséhez a krém több hétig tartó használata szükséges. Természetesen ez azon is múlik, mennyire sötétek a foltok. 

SIMOGAT A TENGER

SA krem

Az Életfa Program tenger szerelmeseinek nemcsak nyáron, de egész évben tart a „tengeri szezon” a kozmetikában.  Bármikor elő vehetjük az egyik régi kedvencünket, a San’Activ krémet!

Ez a több funkcióval rendelkező termék szinte minden szükséges törődést megad a bőrünknek. Hiszen hidratál, táplál, regenerál, fiatalít, sőt mi több kezeli a különböző bőrtüneteket. Különösen hatásos a stressz, fáradtság és vízhiány esetén. A gyenge és vékony bőrnek védelmet ad, puhává teszi. Erősíti a bőr rugalmasságát, felgyorsítja a bőrsejtek képződését, segíti az új bőrréteg kialakulását, illetve stimulálja a varasodás (hegesedés) nélküli seb gyógyulását. Sőt, alkalmazása esetén a régi hegek is elhalványodhatnak. Csökkenti a bőrgyulladást, irritációt, stimulálja az immunrendszert. Enyhíti a zúzódások okozta vagy reumás eredetű fájdalmakat, a viszketési ingert és az allergiás tüneteket.

Hatékony a pszoriázis (pikkelysömör), ekcéma esetén, továbbá megakadályozza a bőrgomba (köröm) kialakulását.

Képes felbontani a szövetekben elrakódott húgysav kristályt és a vérkeringéssel elszállítani. Emellett egy igazi bőrfiatalító, mivel bőrstimuláló és ránctalanító hatással rendelkezik.
Ehhez a csodatermékért nem kell nekünk a tengerhez utazni. Hiszen a benne lévő Holt-tenger ásványai a gyógynövényekkel kombinálva igazi tavaszi fílinget kölcsönöznek nekünk!

Fő összetételei:

Holt-tengeri só - tulajdonképpen rendkívül koncentrált és bonyolult ásványi komplex. Teljesen kielégíti a bőr igényeit.
Jojobaolaj – folyékony viasz, amit a növény préselésével nyernek ki. Igazi puhaságot és hidratáltságot kölcsönöz a bőrnek.
Körömvirág – hatékony és kiváló sebgyógyító, regeneráló.
Szemvidítófű – tisztító, összehúzó, allergiacsökkentő hatású.
Buzacsíraolaj – fiatalító, tápláló, regeneráló hatású.
Szalicil sav – fájdalomcsillapító és viszketési inger csökkentő.
Bio-hyaluronsav – hidratáló és védő hatású. A felső bőrréteg újraépítésében segít.
Allantoin – gyulladáscsökkentő, nyugtató és fertőtlenítő.
A termék összetételeinek köszönhetően nemcsak gyógyhatású, de szépészeti bőrápolásban is fontos szerepet játszik. 

Alkalmazás 

Vékony réteget vigyünk fel az érintett felületre, és gyengéden dörzsöljük be, naponta többször.
Amennyiben arc, dekoltázs, nyak (éjjeli-nappali krémként), kéz ápolására használjuk, érdemes kis vízzel hígítani és könnyedén végigsimítani a bőrön. Testápolóként is használható. A szem környékén viszont ne használjuk!
Minden bőrtípushoz megfelel.
3 éves kor alatt és túlérzékenység esetén (pl. szalicilsav) használatát nem javasoljuk.

Ez a honlap sütiket használ. A honlap további használatával hozzájárulsz a sütik használatához.
Ok