Március 15. Ez a dátum csaknem 170 éve egyet jelent az 1848-as szabadságharccal.

Csak kevesen tudják, hogy pontosan 10 évvel korábban, ugyanezen a napon tetőzött a Nagy Pesti Árvíz.

VÖRÖSMARTY MIHÁLY: AZ ÁRVIZI HAJÓS (részlet)

Még jő s megyen hajó;
De ő már nem kiált:
Tűr s várni láttatik
A borzasztó halált. 

“Ki él még itt?” riad
Most egy hajós közel,
 Sajkája telve bár
Menekvők terhivel. 

S még jókor érkezik;
A féltett kőfal áll,
S kihalt remény után
A nő hajóra száll.

Aki látta Várkonyi Zoltán filmjét, a Jókai–regényből készült Kárpáthy Zoltánt, emlékezhet a pusztítás nagyságára, és arra is, milyen jellempróbáló és jellemformáló helyzet alakult ki a városban szinte percek alatt.

http://indavideo.hu/video/Karpathy_Zoltan /A 26. perctől a 34-dikig az árvíz képei/

Az előzmény: 1838. szokatlan mennyiségű és intenzitású esővel és hóval köszöntött be. Az időjárás nagy fennakadásokat okozott a szállításban, a közlekedésben, a postában, s amiben csak elképzelhető. Ahogy közeledett a tavasz és jött az olvadás, a folyón zajlás kezdődött. A Duna medre nem volt még rendezve. A sekély, szigetekkel teli, kacskaringózó folyón az árhullám és a jég csak lassan tudott levonulni. A jégtáblák sok helyen rövid idő alatt feltorlódtak és visszaduzzasztották a folyót. De, hogy akkora lehet a baj, mint lett, azt egyedül Vásárhelyi Pál jósolta meg pár nappal korábban, sürgetve a folyam szabályozását.

Az árvíz első napjáról báró Wesselényi Miklós - akit az utókor az árvízi hajósként emleget - a következő bejegyzést írta naplójába: „Március 13-án … öt órakor újra megindult (a jég) s nemsokára tornyosulni kezdett…. A víz partjain már túllépett, a bőszült folyam a váci töltést már átszakította, de a jég folyvást haladván, a nézők csoportja s majd minden azt hitte, hogy mérgét már kiöntötte. Ezen reményben színházba mentem, s még nem vala vége a darabnak, midőn híre futamodott, hogy a víz már a városban van.”  Wesselényi e pillanattól kezdve az utolsó percig fáradhatatlanul részt vett a mentésben. Főnemes létére a szervezésben és az életmentésben egyaránt főszerepet vitt, ami méltán vívta ki a kortársak és az utókor csodálatát.

A víz először a belváros alacsonyabban fekvő területeit öntötte el, a mai Váci utca és Deák Ferenc utca környékét. A második napról ezt írja Wesselényi: „Már ekkor kezdettek a házak omlani s düledezni. Ezeknek ropogása, a víz közt emelkedő porfellegek, a rémítő sikoltás, sírás, ordítás borzasztó képét mutatta a dúló enyészetnek.”

A város nagyon bízott az 1775-ös árvíz nyomán épült illetve megerősített véd töltésekben, ezért senki nem számított ekkora árvízre. De a gátak nem bírták a nyomást, átszakadtak. Csónakokkal mentették a lakosságot, igyekeztek az erősebb házak emeleteire, padlásaira, vagy a magasabban fekvő külvárosi házakba menekíteni őket. Mintegy ötvenezer ember veszítette el hajlékát. A Ludovika új épületében (ma a Természettudományi Múzeum lakik benne) tízezer menekült kapott szállást. Az erősebb szerkezetű belvárosi templomok, mint a Deák téri evangélikus vagy a Ferenciek terén álló ferences templom, szintén hamar megteltek menekültekkel.

A Duna március 15-én tetőzött. A legmagasabb vízszint a mai Nagykörút mentén volt, ez ugyanis eredetileg egy mélyen fekvő, kiszáradt ága a folyónak. A területet átlagosan két méternyi víz borította; a legmélyebb pontot a mai Ferencvárosban mérték, a Corvin köz helyén majdnem 4 méter volt a vízmélység.

Korabeli adatok tanúsága szerint a pesti oldalon a házak több mint fele megsemmisült (2281 épület). További 827 ház súlyosan megrongálódott, és csak 1146 maradt meg épségben. A budai oldalon a földrajzi adottságok miatt kisebb kár keletkezett (204 ház omlott össze, 262 rongálódott meg súlyosan) mert a magasabban épült házakat nem érte el a víz. Körülbelül 50-60 ezer ember vált hajléktalanná, többségükben pesti lakosok, 22 ezren pedig mindenüket elveszítették. Az 1838-as árvíz a Duna magyarországi szakaszán összesen 153 áldozatot követelt, közülük 151 pesti volt.

Az árvizet követő építkezések átformálták a város képét. Bécset alapul véve egy modern, szellősebben beépített város létrehozását tervezték a romok helyén. Az újjáépítés a Szépítő Bizottság szigorú irányelvei szerint indult meg. Előírták a falak vastagságát, a belmagasságot, valamint a házalap mélységét is. Az építkezéseket ezentúl csakis hivatalosan engedélyezett tervrajz alapján lehetett elkezdeni.

Elgondolkodom: milyen lenne ma Budapest, ha akkor nem zúdul rá az az iszonyatos, pusztító áradat. Nem tudom. De tény: Budapest történetébe ez a katasztrófa mélyen bele van vésve.

Ui.: Nem lehetne, hogy visszavezessük a vizet a Nagykörútra, és vízibusszal közlekedjünk rajta?

Pilisszentiván, 2016. Kikelet hava 13.

Szeretettel
Acél Anna

Bár az elmúlt 99 évben a világ jelentős részén teljesen átalakultak a női szerepek, és sok szempontból javult a nők helyzete, a leghaladóbb országokban is számos területen maradtak rögzült különbségek a férfiak és a nők esélyei-, lehetőségei között.

Ezért idén a nőszervezetek szeretnék visszahozni a nap eredeti tartalmát, március 8-a ugyanis az egyszerű, de mégis történelmet alakító nőkről szól, a nők iránti tisztelet és megbecsülés kifejezésének napja. A nők évszázados küzdelmét eleveníti fel, melyet az egyenlő jogokért és lehetőségekért vívtak. Arra szolgál(na), hogy meglássuk, megmutassuk mindazokat, akik valamilyen hátrányt szenvednek.

Ezért az USA-ban meghirdették 2017. március 8-a = Egy nap nők nélkül.

Bár nem tudható milyen lesz a fogadtatás, de világszerte bárki csatlakozhat az akcióhoz azzal, hogy aznap nem dolgozik (ide értve a fizetett és a házimunkát is), esetleg úgy, hogy aznap nem vásárol és/vagy szolidaritásból pirosat visel, vagy Európában több országban (lengyel mintára) feketét. Nekem a piros ruha ötlete szimpatikusabb.

Azért, hogy lássuk mi is volt az eredeti célja ennek a napnak, következzen egy kis Nőnap történelem!

1857-ben volt az első március 8-hoz kötődő esemény, amikor New York-ban a negyvenezer textilipari dolgozó nő tüntetett az utcán, emberibb munkafeltételeket, munkaidő csökkentést és magasabb fizetést követelve. Ezután hatvan éven át több országban tartottak az év különböző napjain nőnapot.

1866. szeptember 3-8. között az I. Internacionálé¹ első kongresszusán határozatot fogadtak el a nők hivatásszerű munkavégzéséről. Ez a határozat kívánt véget vetni annak az évezredes sztereotípiának, mely szerint a nők helye kizárólag otthon van.

Az 1899. július 14-én kezdődő II. Internacionálé alakuló közgyűlésén Clara Zetkin² beszédében hirdette a nők jogát a munkához, az anyák és gyerekek védelmét, valamint a nők széles körű részvételét az országos és nemzetközi eseményekben.

1911-ben azonos napon, március 8-án Dánia, Németország, Osztrák-Magyar Monarchia és Svájc területén demonstráló tüntetéseket tartottak a nők szabad munkavállalásáért, választójogáért.

1917. március 8-án³ Szentpéterváron nők szerveztek nagyszabású tüntetést, munkát és kenyeret követelve, és az I. világháború és a cárizmus befejezéséért. A tüntetéshez csatlakozva 90 ezer munkás (nő és férfi) sztrájkba lépett (a folytatást mind tanultuk történelemórán). A nőnapot a Szovjetunióban Sztálin tette hivatalossá.

Magyarországon 1913-ban tartottak először nőnapot, és 1948-tól rendezik március 8-án. A Rákosi-korszaktól a rendszerváltásig kötelező jelleggel úgy ünnepelték, hogy nem lehetett nyílt társadalmi párbeszédet folytatni, netán kutatni a nemek közti egyenlőtlenséget, ami továbbra is létezett.

Bár a női munka már több mint száz éves múltra tekint vissza, bőven van még mit tenni.

Az egyenlőtlenség szempontjából legszembeszökőbb terület a házimunka és a gyerekekkel, betegápolással, idősgondozással kapcsolatos teendők, melyek még mindig nagyobb részben hárulnak a nőkre, pedig ők is helytállnak a munkahelyükön.

A KSH adatai szerint: Magyarországon (a világtrendekkel épp ellenkező irányba alakulva) a magyar nők átlag 13,2 százalékkal kevesebb jövedelmet kapnak azonos munkáért férfi társaiknál. Ezen túl nálunk a nők átlagosan napi 1 órával dolgoznak többet a férfiaknál, ami éves szinten több mint 45 nyolcórás munkanapnak felel meg. Pedig a házimunkából történő egyenlő részvétel - külföldi tapasztalatok szerint - nemcsak a nők válláról veszi le a terhet, de a gyerekvállalási kedvre is pozitív hatással van.

Végső soron a nőnap egy remek alkalom lehetne arra, hogy felhívjuk az ilyen megkülönböztetésekre a figyelmet, ezzel együtt megoldásokat keresni a hátrányos megkülönböztetés minden formájára, érjen bármi okból, bármilyen nemű embert. 

Pilisszentiván, 2017. március 6.

Szeretettel

Berecz Ildikó
Az Életfa Program Honismereti-
és Kultúra szirmának vezetője

[1] hivatalosan: Nemzetközi Munkásszövetség
[2] Clara Zetkin német szocialista politikus és nőjogi harcos. 1917-ig Németország Szociáldemokrata Pártjának aktív tagja volt, ezután pedig Németország Független Szociáldemokrata Pártjához csatlakozott.
[3] az akkor Oroszországban használt Julián naptár szerint : február 23-án 

forrás:

https://feminfo.444.hu/2017/02/25/egy-nap-nok-nelkul
http://index.hu/nagykep/2016/03/08/nem_a_viragrol_es_a_csokirol_szol_a_nonap/
https://hu.wikipedia.org/wiki/Clara_Zetkin

Hunyadi Mátyás, Mátyás király (1443. február 23. Kolozsvár- 1490. április 6. Bécs)

Van néhány kiemelkedő személyiség a magyar történelemben, akiről mindenki hallott, és akihez legtöbben érzelmileg is kötődünk. Tanultuk az iskolában, a róla szóló meséket sorozatban sugározta a televízió, és egyébként is, az ezer forintos bankón az ő képe látható… Legutóbb az ő idejében virágzott Magyarország (550 éve!), nem csoda, hogy emlékét őrizzük és közállapotaink örök hivatkozási pontja.

Arra nem vállalkozom, hogy 1-2 oldalnyi terjedelemben méltassam. Ehhez Ő túl sok, én túl kevés vagyok. De hadd osszak meg itt egy róla szóló, kevéssé ismert „mesét”, amiben minden benne van, ami miatt számunkra a jó uralkodó örök példája marad.

Mátyás király lopni volt

Egyszer, amikor Mátyás király álruhában a nép közt járt, betévedt egy vén cigányasszony kuckójába, aki épp kártyát vetett. Köszöntötte szép szóval:
- Adjon isten jó napot, öreganyám! Hallottam, hogy kend meg tudja mondani a jövendőt. Szegény vándordiák vagyok. Mondja meg nekem, szerencse vagy balsors vár-e rám? – kivett egy ezüst tallért a zsebéből és letette az öregasszony asztalára.
A vénasszony megkeverte és kivetette a kártyát. Aztán összeszedte, majd megint megkeverte és kirakta. Aztán harmadszor is így tett.
- Jajj, szép úrficskám, mutassa a kezeit! – pattant fel, mint akit a darázs csípett.
Mátyás mindkét kezét az öregasszony elé tartotta, az nézegette, csóválgatta a fejét, végül így szólt:
- Szép úrficskám! Nagyon nagy úr lesz magából, még király is lehet! De, ha lopni nem megy, meghal a következő neve napján.

Ez a jövendölés egy nyári vásáron történt, és kísértette Mátyás királyt egész évben. Közeledett a névnapja, február 24. A király hitte is, nem is a jóslatot, de bizony a Mátyás előtti nap éjszakáján már nem jött álom a szemére. Kibújt hát az ágyából, a szekrényből elővett egy kopott bakaruhát, átöltözött, és kiszökött a palotából. Bolyongott a városban, és erősen törte a fejét, hogyan és mit lopjon? Eddig sosem csinált ilyesmit! Nem lelt válaszra! Idő múltán egy kocsma akadt útjába. A helyiség szinte üres volt. Az egyik sarokban egy katona kornyadozott bora mellett, a másikban maga a korcsmáros szundikált. De, amint Mátyás belépett, felpattant, és bort hozott az új vendégnek.

- Hát, te, német, hol jársz itt, ilyen későn? – szólította meg a baka. (Nagy orra és bajusztalan, csupasz képe miatt hitte németnek a betérőt.)
- Kimenőm van, s megszomjaztam – felelte Mátyás. A baka kiitta a borát, az asztalra vetett négy krajcárt, és menni készült, de Mátyás marasztalta.
- Nekem is kimenőm van, de pénzem nincs –hárította el a baka. - Meg van egy kis dolgom is: pótolni akarom a zsoldomat! –tette hozzá sejtelmesen.
- Hát azt meg hogy lehet? Áruld el nekem is! Én is keveset kapok, a fene enné meg!
- Ha eljössz velem és segítesz, meglátod! - Így is lett, elindultak, s addig rótták az utcákat, míg egyszer csak egy magas kőkerítéshez értek.
- Na, német, itt vagyunk! – mutatott rá a baka, mire Mátyás a szívéhez kapott:
- De hiszen itt a főminiszter lakik! Lent strázsa vigyázza a falat! Innen akarsz te lopni? – kérdezte Mátyás, aki persze mindjárt gondolta, hogy a baka lopással akarja „kiegészíteni” a zsoldját
- Ha megfognak, holnap vége az életünknek! – tette hozzá a nyomaték kedvéért.
- Ne ijedezz, csak csináld, amit mondok! – nyugtatta a baka. Egy lajtorját hozott elő valahonnan a sötétből, azon átmásztak a kerítés túloldalára, majd, míg Mátyás egy bokorban bújt meg, a baka bemászott egy nyitotta ablakon, egyenesen az ebédlőbe. A szakácsnétól tudta, hogy a házigazda és felesége bálban van. Már éppen jól megrakta a célra kiszemelt terítőt ezüstneművel, amikor hangokat hallott: a háziak megjöttek.

A katona gyorsan elbújt, és hallotta, amint a főminiszter a másnapi királylátogatást tervezi feleségével. Mátyásnak ugyanis az volt a szokása, hogy minden neve napján a főminiszterénél költötte el a reggelijét. Ezúttal azonban a főminiszter merényletet tervezett királya ellen. Megparancsolta feleségének, hogy másnap, reggeli után, az ajándéknak szánt aranyfindzsába öntsön mérget, majd töltse fel kávéval, és így szolgálja fel a királynak. Az asszony hevesen tiltakozott, de a férje ráripakodott! Veszekedve vonultak a hálószobába, ezt kihasználva a baka előbújt rejtekéből, lemászott a lajtorján, pisszentett Mátyásnak, majd távoztak a kerítésen át úgy, ahogy jöttek.

Útközben elásták a zsákmányt, mentek hazafelé, de a katona feltűnően csendes volt. Mátyás az útjukba kerülő kocsmában kipuhatolta, mi nyomja társa szívét. A baka elmesélte a kihallgatott beszélgetést, aztán ment ki-ki a maga útján, azzal, hogy másnap, miután a baka eladta a kincset, délután találkoznak, és osztoznak a pénzen. Mátyás még megtudakolta társa kilétét: Kovács János, az Alexander huszárok 15. kompániájának 3. szakaszából. A katona kérdésére, hogy ő kicsoda, annyit felelt, hogy Mátyás a neve.

Most már világos volt, mit jelent a cigányasszony jóslata! De hogy hogyan intézze el a dolgot, azon egész éjjel főtt a feje a királynak, míg meg nem virradt. Akkor aztán felöltötte ünnepi ruháját, és, mielőtt elindult a főminiszterhez, megparancsolta, hogy mire megjön, állítsák elő Kovács Jánost az Alexander huszároktól.
A főminiszter nyájasan fogadta, de a feleségén látszott, hogy se élő, se holt. A reggeli után a miniszter olyan névnapi köszöntőt rittyentett, amilyet még nem hallott a világ.
Majd így fordult Mátyás királyhoz:
- Felséges uram, a feleségemtől pedig fogadja el ezt az aranyfindzsát, amelyet kegyelmed neve napjára csináltatott! És adja Isten, hogy sok-sok esztendeig jó egészséggel fogyassza belőle felséged a kávét! –a miniszterné csak reszketett, mint a nyárfalevél, míg tartotta a findzsát a kávéval.
Mátyás gyönyörködött a szép findzsában, s dicsérte nagyon:
- Ez bizony nagyon szép! Tudja, mit, miniszter uram? Névnapomon azt kívánom, hogy kegyelmed igya meg belőle az első kávét!
A miniszter hiába próbálta elhárítani a „megtiszteltetést”, kénytelen volt felhajtani a méregpoharat, és rögtön vége is lett.

A történetnek azonban még nincs vége. A palotába visszatérve elfoglalta trónusát. Elébe hozták Kovács Jánost a parancs szerint. A baka nem ismerte fel a fényes uralkodóban az előző esti „német bakát”. Mátyás jól meg is tréfálta, a trónusról a katona fejére olvasva a lopás bűnét. Szegény baka majd halálra vált! De aztán a király leleplezte magát, és Kovács Jánost generálissá léptette elő, birtokot adott neki, és sebtiben összeboronálta a reggel megözvegyült főminiszternével. Ásó, kapa, nagyharang! De még a katonák zsoldját is megháromszorozta, hogy ne kelljen lopással kiegészíteniük!

Végül pedig Mátyás király felöltötte kopott vándordiák köpönyegét, újra felkereste az öreg cigányasszonyt, aki jóslatával megmentette az életét, és egy erszény aranyat hagyott az asztalán. Az öregasszony nem győzött hálálkodni, és áldást mondott Mátyás királyra. Ami éppen úgy teljesült, mint a korábbi jóslat.

Pilisszentiván, 2016. Vízkereszt hava 23.

Szeretettel

Acél Anna
Napsugár csapat
Honismereti- és Kultúra Team