Logo

HIDD, AMIT NEM LÁTSZ ÉS LÁTNI FOGOD, AMIBEN HISZEL - VIVICITTÁ 2016.

vivicitta

Egy évvel ezelőtt férjem kísérőjeként és szurkolójaként voltam jelen a Margitszigeten megrendezésre kerülő jubileumi 30. TELEKOM VIVICITTÁ futóversenyen.

Akkor nem gondoltam volna, hogy egy év múlva én is azok között leszek, akik teljesítik a célul kitűzött 10 km-es távot. Ahhoz, hogy ez megvalósulhasson elsősorban párom elszántsága, motiváltsága lobogott a szemem előtt.

Azt tudni kell, hogy gyermekeim születése után sokáig nem sportoltam, maximum bicikliztem a családdal. Kifogást mindig találtam, de aztán újból ráéreztem a SPORT és a MOZGÁS ízére, s ettől kezdve nem volt megállás.

Apránként sikerült megtenni az első lépéseket, olyannyira, hogy először a tatai Cseke-tavat, majd a városunkról oly híres Öreg-tavat is sikerült körbefutni a felkészülés során. Viszont a hideg és a tél beköszöntével számomra a futások egyre ritkultak, sőt elmaradtak, de hogy tartsuk a „formát”, sikerült erre is megoldást találni. 

Az edzőtermi edzéseknek köszönhetően terhelhetőségem jelentősen javult, így mondhatjuk „könnyedén” vettem az akadályokat 2016 tavaszán. Egyre közeledett a NAGY FUTÁS, a VIVICITTÁ időpontja, így március végétől heti két futóedzést is be kellett iktatni az egyéb elfoglaltságok mellé.

A felkészülésben nagyon-nagyon sokat segítettek a JUST és NAHRIN termékek.

Melyek voltak ezek? A WALLWURZ krém, a BORÓKA krém, a sokak által nagyon szeretett 31-es OLAJ, a SZEMSPRAY, az ALPESI BALZSAM és az ISO-TEA.

Mindezeket a rajt előtti bemelegítést megelőzően is alkalmaztam figyelembe véve a rendszeres folyadékfogyasztást. A hosszú távra egyetlen kincset vittem magammal, a 10 ml-es 31-es OLAJAT, amely elfért egy aprócska kis zsebben is. Ez segített abban, hogy a nehezebb pillanatokban újra erőre kapjak. Sokak számára – magamat is beleértve - örömet ad a mozgás, a futás, boldogságot jelent a kitűzött táv teljesítése és a célkapun való áthaladás.

Szeretettel:

Tárnok Ágnes
Életfa Delfinek Csapata
Tanácsadó, EÜ. Team tag
20/93-61-383
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

JNS HUngária Kft. © Életfa Program | Just és Nahrin. Minden jog fenntartva.