Menu

just logo uj     nahrinlogo   infoblokk kedv final felso ESZA                                                          

A+ A A-

Örömforrás

Számomra rengeteg dolog jelenti az örömeim forrását: a családom, a munkám, a hobbim, a segíteni tudás, a sok szép eredmény, amit a környezetünkben elértünk, a pozitív változás a csapattagok és vásárlóink életében, hogy értéket teremtünk, az, hogy a nehézségeket már lehetőségként élhetem, élhetjük meg, hogy tervezhetünk, hogy van jövőképünk, hogy van biztonságunk.

Életfa, csapat, kultúra, Nagytemplom

És van egy Életfa Programunk, ami mind ezt biztosítja, és ami gazdagít. Mindenkit, aki nyitott rá.

A készítményeinket egyenesen imádom. Az életünk részei. De nagyon örülök annak is, hogy az Életfa virág többi szirma is beépült az életünkbe.

 

Kultúra.

Életfa, csapat, kultúra, NagytemplomMár egy jó ideje ez is a mienk. Ennek jegyében zártuk a 2012-es évet, mikor részt vettünk Budapesten Nyári Károly és lányai dec. 27-i csodálatos karácsonyi koncertjén, és ennek jegyében indítottuk az évet, mikor csapattársainkkal a debreceni Nagytemplomban, a Kodály Kórus újévi műsorán vettünk részt!

Lélekemelő volt mindkettő, és tudom, ebben az évben is több hasonló örömforrásban lesz részünk!

Örömmel tölt majd el, kedves Csapattársunk, Életfás társunk, ha a legközelebbieket Veled együtt élhetjük majd át!

 

Szeretettel:

Szilágyi Ildikó

70 457 27 24

Vezető Tanácsadó, Tréner

Napsugár Csapat

Ez a honlap sütiket használ. A honlap további használatával hozzájárulsz a sütik használatához.
Ok