Menu

just logo uj     nahrinlogo   infoblokk kedv final felso ESZA                                                          

A+ A A-

„A NAGY ALKALOM”!

Ildiko Feri Judit

VIII. Just – Nahrin Vezetői bál
Székesfehérvár, 2014. december 13.

Aludni sem tudtam az indulás előtti éjszakán, olyan izgatott voltam…

Az Életfa Országos Egészségőrző Program keretén belül a debreceni Napsugár Csapat tagjaként szerencsésnek és „kiválasztott”-nak éreztem magam, hiszen abban a kivételes helyzetben voltam, hogy részese és előadója lehettem egy rendkívül színvonalas országos rendezvénynek

Megtiszteltetés volt számomra, hogy képviselhettem Debrecent, a Napsugár Csapatot, és amire igazán büszke vagyok, hogy Schmidt Ferenc Igazgató Úr személyes meghívásának tehettem ezzel eleget, és énekelhettem a Vezetői bálon.

Repertoáromban Louis Armstrong világhírű dalát („Milyen szép a világ”), Karády Katalin legendás filmslágerét („Hamvadó cigarettavég”), valamint Edith Piaf leghíresebb sanzonját („Mylord”) énekeltem, továbbá a Honfoglalás című magyar film népszerű betétdala („Szállj, szállj sólyom szárnyán”), amit második himnuszunkként is szoktunk emlegetni, kifejezetten Schmidt Ferenc Igazgató Úr tiszteletére hangzott el. A sort csapatnótánknak kikiáltott „Átmentem a szivárvány alatt” című dallal zártam.

Kimondhatatlanul jól éreztem magam ebben a szeretetteljes, baráti társaságban, ahol megtapasztalhattam az egymás iránti tisztelet természetes, őszinte közegét.

Ennek az elegáns és exkluzív helynek a miliője, csak felerősítette bennem a siker, az elismerés varázsát, amely oly tisztán és magától értetődően körülölelt.

Még egyszer köszönöm a meghívást, a lehetőséget a bemutatkozásra, köszönöm szponzorom szeretetteljes támogatását, és azt a bizalmat, azt a szeretetet, ami az első perctől mindenki részéről körülvett!

A Napsugár Csapat megbecsült tagjának érezhetem magam. 

Soós Judit
Napsugár Csapat

Ez a honlap sütiket használ. A honlap további használatával hozzájárulsz a sütik használatához.
Ok