Menu

just logo uj     nahrinlogo   infoblokk kedv final felso ESZA                                                          

A+ A A-

Honismereti kirándulás Lőcse és Betlér

A családom attól kezdve, hogy dolgozom az Életfa Programban, velem volt. Hol jobban, hol kevésbé aktívan, de együtt lehettünk. Most pedig már olyan programok vannak, amik kifejezetten összekovácsolnak. Így természetes, hogy most is együtt mentünk a Felvidéket megnézni, és ki nem maradhattak a gyerekeim se. Kis malőr volt, hiszen Lili helyett a fiam barátnője jött, de mind élveztük, és sokat tanultunk belőle. Fogadjátok szeretettel a fiam írását, egy új nemzedék gondolatait. Kicsit „hashoz” ragadtak, de nekem is jó volt olvasni!

Szeretettel: Dr. Harsányi Edit Marianna
Értékesítési Igazgató

Bővebben: Honismereti kirándulás Lőcse és Betlér

Nem a szavak számítanak - 1956-os forradalmi megemlékezés

1956, forradalom, megemlékezés, hős, hazaszeretet, szabadság, válság, harc „… lényeges dolgokat emberek között soha nem a szavak, mindig csak a magatartás és a cselekedetek intéznek el.” – ez a gondolat szolgáljon mottóul az október 23-i ünnephez. Márai Sándor szavai ezek, aki végigélte azt a forradalmat, melyről ma megemlékezünk. Soha sem a szavak számítanak az emberek közötti kapcsolatokban, hanem a tettek, a cselekedetek.

Kiállás a másikért, segítségnyújtás embertársainknak, figyelmesség a szeretett lény felé… mind-mind olyan cselekvés, amellyel közvetlen környezetünkre hatást tudunk gyakorolni, s ha ez az odafigyelés a másik emberre szélesebb körben is elterjed, akkor talán jobbá tehetjük a mai Magyarországot is.

Bővebben: Nem a szavak számítanak - 1956-os forradalmi megemlékezés

Csodálatos honismereti kirándulás a Felvidéken

Nagy izgalommal vártam október 6-át, amikor kora reggel útra keltünk Tatáról Miskolcra Schmidt Ferenc igazgató úrral és Hegyi Gyöngyivel, akiknek nagy tisztelettel köszönöm meg, hogy velük utazhattam.

Igazgató Úr és Gyöngyi megmutatta nekem a Logisztikai Központ Just és Nahrin raktárhelyiségeit, melyben csomagjaink várnak kiszállításra. Nagy élmény volt számomra a Központ megismerése.

erzsike-gyongyi-eletfa 800

9 óra körül megérkezett a buszunk Debrecenből. Útitársainkhoz csatlakozva megkezdtük a Felvidék I elnevezésű honismereti kirándulásunkat.

Bővebben: Csodálatos honismereti kirándulás a Felvidéken

Honismereti kirándulás Diósgyőrben

Néhány nappal ezelőtt kaptam egy meghívót 2012. október 8-ra vezető szponzoromtól, Hegyi Gyöngyitől, a tatai Életfa Delfinek vezetőjétől.

Ez a meghívó nem egy szokványos meghívó volt, szeretném idézni:

„Én, Lajos király köszöntelek kedvenc váramban, Diósgyőr Várában!

Szeretettel látlak, nézz hát szét, ismerd meg jelenemet, múltadat”

honismeret-diosgyor-2012

A meghívónak nagyon megörültem, hiszen a szülővárosom egyik nevezetességének megtekintésére invitált, és ez jó alkalmat jelentett miskolci munkatársaimmal való találkozásra is.

Bővebben: Honismereti kirándulás Diósgyőrben

Felvidéki kirándulás

Ami túl nagyra nő, az egyszer újra visszazsugorodik.

Ez vonatkozik a nagy birodalmakra is, akár római, német vagy szovjet, de említhetem a nagy Magyarországot is. Már a múlté, csak régi térképeken található, de a mai határain kívül számtalan emlék kapcsolódik az anyaországhoz. Az emlékekben sokféle üzenet lapul az utókor számára. Kérdés, hogy ki mit olvas ki belőle.

felvidéki, kirándulás, Életfa, birodalom, magyar, szovjet

A sokoldalú Életfa Program kultúrával is foglalkozik, magyar kultúrával bő értelemben, ezért október 6-án egy lelkes, kíváncsi életfás csoport Borsi Tivadar és Borsiné dr. Barla Erzsébet vezetésével egy kétnapos felvidéki buszos kirándulásra indult Debrecenből, hogy jobban megismerje az ottani kulturális emlékeket.

Bővebben: Felvidéki kirándulás
Ez a honlap sütiket használ. A honlap további használatával hozzájárulsz a sütik használatához.
Ok