Menu

just logo uj     nahrinlogo   infoblokk kedv final felso ESZA                                                          

A+ A A-

AZ ÉLETFA PROGRAM MAGA AZ ÉLET

schf

Milyen furcsa a sors, milyen furcsa az élet, mintha tegnap lett volna, amikor az Életfa Program útjára indult. Pedig már több, mint 20 éve kezdődött… Milyen szép emlékek fűznek mindannyiunkat az elmúlt két évtizedhez.

És milyen nehéz elfogadnunk azt, hogy aki elindított minket az úton, már nincs velünk. Programunk egykori vezetőjét ugyan elszólította a sors, de az ösvény, amelyet kijelölt számunkra még nem ért véget! Hiszen céljaink, sikereink közösek voltak, és közösek továbbra is.

Család, egészség, vállalkozás, az Életfa filozófia három alappilére, melyek meghatározzák életünket, boldogságunkat, a mindennapok örömteli pillanatait. Hogyan lehetsz igazán sikeres mindháromban? Egy egyszerű kérdés a megoldás kulcsa: MIÉRT?

Pontosan ezekre a miértekre kaphatsz választ, hasznos útmutatást, ha megtekinted Schmidt Ferenc 2017-ben született előadását. Szavai ma is aktuálisak, egy ÉLET tapasztalatait adta át nekünk akkor és ott.

Van aki elmegy, és mégis köztünk marad…

A BIZALOM EREJE

BN 22

Kiálltuk a próbát!

A bizalom a hétköznapi nyelvben gyakran használt szó, sokszor el se gondolkozunk azon, mi mindenről is szól, mit is jelent valójában.

Egy cég, egy vállalkozás valódi lehetőségeit, képességeit nehéz felmérni pusztán a reklámok, az arculat által sugallt ideális kép alapján. A valóságban ennek megítélése a szervezeti felépítés, a működési stratégia, valamint a pénzügyi helyzet együttes adatai alapján történik.

Nehéz feladatnak tűnik? Nos, valóban nem könnyű, ám a JNS Hungária Kft. az Életfa Program működtetőjeként mindig új kihívásokat keres. Pont ezért vállaljuk továbbra is egy független cégminősítő szervezet vizsgálatának szigorú feltételeit.

Büszkék vagyunk rá, hogy cégünk a több száz vizsgált mutató alapján immár másodszor jogosult használni a

BISNODE AAA SILVER TANÚSÍTVÁNYÁT.

AAA kicsi

Ez több, mint egy szimpla cím, hiszen elismerten és bizonyíthatóan Magyarország legmegbízhatóbb vállalkozásai közé tartozunk! A tanúsítvány hosszú évek közös munkájának eredménye, Nélküled mindezt nem értük volna el! Egy igazán szűkkörű klub tagjaivá váltunk, ezt a minősítési szintet hazánkban a cégek mindössze 0,63 százaléka éri el!

Köszönjük!

Ígérjük, továbbra is Érted és közös sikereinkért dolgozunk majd a mindennapok során! Mi ezután is a valódi értékteremtést, a hitelességet és megbízhatóságot tartjuk a legfontosabbnak.
Közösen elérhetjük, hogy egy év múlva már az arany fokozatot is a magunkénak tudjuk.

Tegyünk Együtt Egymásért!

Az Életfa Program Csapata

A BIZALOM EREJE

bisnode nyit

Kiálltuk a próbát!

Egy cég, egy vállalkozás valódi lehetőségeit, képességeit nehéz megítélni pusztán a reklámok, az arculat által sugallt ideális kép alapján. A valóságban ennek megítélése a szervezeti felépítés, a működési stratégia, valamint a pénzügyi helyzet együttes adatai alapján történik.

Nehéz feladatnak tűnik? Nos, valóban nem könnyű, ám a JNS Hungária Kft. az Életfa Program működtetőjeként mindig új kihívásokat keres. Pont ezért vállaltuk és vállaljuk évről-évre egy független cégminősítő szervezet vizsgálatának szigorú feltételeit. Idén sem volt ez másként.

Büszkék vagyunk rá, hogy cégünk ismét, immár harmadszor, a több száz vizsgált mutató alapján jogosult használni a

BISNODE AAA SILVER TANÚSÍTVÁNYÁT.

Bisnode2020Magyar

Ezzel Magyarország legmegbízhatóbb vállalkozásai közé tartozunk! A tanúsítvány hosszú évek közös munkájának eredménye, Nélküled mindezt nem értük volna el! Egy igazán szűkkörű klub tagjaivá váltunk, hiszen ezt a minősítési szintet hazánkban a cégek mindössze 0,63 százaléka éri el!

Köszönjük!

Ígérjük, továbbra is Érted és közös sikereinkért dolgozunk majd a mindennapok során! Mi ezután is a valódi értékteremtést, a hitelességet és megbízhatóságot tartjuk a legfontosabbnak.

Tegyünk Együtt Egymásért!

Az Életfa Program Csapata

HÚSZ ÉV PÉLDAMUTATÁS A MAGYAR CSALÁDOKNAK

schf2011

Kedves Olvasóm!

Köszönöm neked az elmúlt húsz évet!

Ez a húsz év rólad szólt, mint ahogy a következő húsz év is a te lehetőségeidet gazdagítja.

Az Életfa Programot te éled. A te hited, hozzáállásod, kitartásod, együtt-gondolkodásod és pozitív aktivitásod garanciát és biztonságot jelent számomra és munkatársaim számára.

Így vagyunk egy csapat, aki az egész ország érdekében dolgozik, tanul és tanít.

Mi mindent megteszünk azért, hogy úgy érezd, jó helyen vagy, egy biztos, kiszámítható, tiszta-etikus rendszerben. Életre keltettük a szakmai csoportjainkat (team-einket), mert kiemelten fontosnak tartjuk a szakmaiságot, a hitelességet és megbízhatóságot. Tanítjuk és a piaci igényeknek megfelelően támogatjuk a közvetlen értékesítést, új megoldásokat „gyártunk” speciálisan a magyar fogyasztók részére, a Nahrin és Just közel egy évszázados svájci fejlesztéseit és tapasztalatait innovatív módon építjük be a programunkba.

Közös húsz évünk olyan értéket teremtett, ami kibírta és kibírja a válságokat, a nehézségeket, és világraszóló és országos jelentőségű rendezvények, élmények egész sorát eredményezte.

Több mint százezer családnak mutattuk meg az általunk képviselt új világ csodáit, lehetőségeit. Mindenki számára biztosítunk nemes és szerethető munkalehetőséget, aki vállalkozik arra, hogy másokkal is tudatosan megossza a közös munkánk kedvező tapasztalatait.

Új generációnkat szervezetten neveljük az egészségtudatos gondolkodásra és életvitelre. Gondoskodunk a jövőnkről is.

Két éve építjük azt a rendszert, ami megalapozza a következő húsz év sikereit.

A svájci Just és Nahrin prémium termékein és előremutató filozófiáján keresztül mutatja nekünk az utat, hogyan lehet a természet segítségével kiváló minőségi szolgáltatást nyújtani itthon Magyarországon.

Kedves Olvasóm!

Jó helyen vagy! Úgy számítunk rád a következő húsz évben is, mint az egészségtudatosan élő, befogadó nagy családunk szeretett tagjára!

Együtt csak győztesek lehetünk!

A közelgő ünnepek alkalmából teljes boldogságot kívánok neked! Fogadjuk együtt szeretetben a következő évet!

Szeretettel:
Schmidt Ferenc

Ez a honlap sütiket használ. A honlap további használatával hozzájárulsz a sütik használatához.
Ok