Menu

just logo uj     nahrinlogo   infoblokk kedv final felso ESZA                                                          

A+ A A-

Táborveszély - 5.nap, kissé szomorkásan kezdődött a reggel

Tábor, Életfa, gyerek, csapat, közösségKissé szomorkásan kezdődött a reggel, mert ez az utolsó délelőttünk így együtt. Narosan vitaminjaink utolsó cseppjeit csurgattuk a pohár aljára. A „kis" gyerekzászlónkat utoljára húztuk fel ma reggel az Életfa Himnusz ritmusára. A Chi-kung gyakorlatokat is már mindenki megtanulta, a szálloda vendégi és dolgozói is beálltak közénk.

Reggeli után befejeztük az ajándékok elkészítését, ki-ki összecsomagolta a saját dolgait. Számba vette, hogy az otthoniak közül mindenkinek készített-e karkötőt, nyakláncot, dekopázs képet, gipszből öntött gyertyatartót, katicabogarat (a Varga fiúk megszámolták, hogy a héten 51 féle dolgot csinálhattunk).

Igyekeztünk, hogy utoljára még legyen időnk csobbanni a medencében, hiszen az idő egész héten gyönyörű volt!!!! Szilvi néni, Klári néni a konyhai dolgozók segítségével felszolgálták az utolsó ebédünket. Lebbencs levest és sült csirkecombot – reméljük, hogy nem azokat a békákat sütötték ki nekünk, amiket Ricsike próbált elkapni tegnap este – rizzsel. Természetesen az asztalról nem hiányoztak a Nahrin fűszerek sem. A lányok kedvence a Fokhagyma fűszer, a Tengeri algás só volt, a fiúknak ízlett a Citromos bors, a Curry és a Mustár is.

Mindenki elcsendesedett, amikor Balogh Andrásné Erzsike néni átadta a JNS Hungária Kft. ajándékát, a finom óriás tortát, Életfa Gyerektábor- Beregdaróc felirattal. Végleg lehúztuk az Életfa Program zászlaját, utoljára énekeltük el a Záródalt. Hatalmas tál főtt kukoricát körbeülve meséltük el a legeslegszebb élményeinket András bácsival így hivatalosan is bezártuk a III. Életfa Gyerektábor kapuit. De tettünk egy közös ígéretet: „Jövőre Veletek Ugyanitt!!!"

Akik mindezeket elkövették:

Balogh Réka, Barna Eszter, Dajka Dominik Máté, Dajka Patrik Zsolt, Király Dézi Johanna, Klekner Hanga, Kőszegi Manda, Mágocs Dóra, Oláh Kitti Andrea, Szabó Kristóf, Szél Bence, Tőczik Andrea, Vachter Barbara, Varga László Máté, Varga Richárd, Varga Szabolcs, Varga Tamás, Veres Eszter, Veres Lili.

-és akik még közreműködtek:

Balogh Andrásné Erzsike és Balogh András, Barna Klára, Vachter Szilvia, Varga Lászlóné Marika, Varga Barbara, Vargáné Szabó Róza és Dr. Lisztig Mária.
Köszönjük mindenkinek, hogy itt így együtt lehettünk!

{joomplucat:18 limit=8|ordering=random}

Vargáné Marika és a tábor szervezői

Ez a honlap sütiket használ. A honlap további használatával hozzájárulsz a sütik használatához.
Ok