Logo

Gyerekek az Életfa Konferencián

gyaek

Igazán szenzációs Gyerek Klubos napnak lehettünk részesei április 22-én a CEU Konferencia Központban. A több napja tartó rossz idő ellenére is szép számmal gyűltünk össze, hogy egy kicsi tavaszt varázsoljunk a hétvégénkbe. Néhány nap múlva május havába lépünk, amikor is süt a nap, nyílnak a virágok, kivirul a természet, a kedvünk is jobb lesz.

Igaz, a jókedvvel most sem volt baj.

Kis csapatunk Anitával együtt titkos összeesküvést fogadott, miszerint egyelőre nem árulunk el semmit a felnőtteknek arról, hogy mivel is töltjük itt az időnket. Nem is árulhattuk el, hiszen a május legszebb ünnepére, Anyák napjára készítettünk ajándékokat az Anyunak, Nagyinak, mindenkinek, akit szeretünk. És hogy lett volna meglepetés, ha eláruljuk?

Levegőre száradó gyurmából készültek emléktárgyak, gyöngyök, medálok, szebbnél-szebb alkotások. S amíg ezek száradtak, májusról, májusi hagyományokról beszélgettünk, ki-ki elmesélte saját élményét, emlékét. Elkészítettük-feldíszítettük májusfánkat, és mivel ezt nem tarthattuk titokban, bevontuk a munkába az Életfa Konferencia szünetében hozzánk látogató szüleinket, vendégeinket is.

Megnyitottuk nagyobbaknak szánt IFI kaszinónkat, ahová az első vendégek meg is érkeztek.

Az ebéd kicsit későn érkezett, így pillanatok alatt el is fogyott az almával és az ajándékba kapott finom répa tortával együtt.

A délután is mozgalmasan sikerült. A megszáradt gyurmákat festettük, díszítettük, majd szalvétából virágot készítettünk. Nem is virágot, virágcsokrokat, virágcsodákat Kecskésné Ildikó irányításával.

Az izgalom is tetőfokára hágott, amikor a rajzverseny eredményhirdetésére került a sor.

Jó néhány csillogó szempárral, mosolygós arccal telt meg a színpad, oklevelet, ajándékot kaptak a zsűri szerint legjobban sikerül munkák alkotói. Erről nemsokára bővebben is beszámolok!

Elbúcsúztunk egy időre, hiszen nemsokára vége a sulinak, jön a nyári szünet és csak kevesekkel találkozunk (sajnos) majd a Táborokban is. Szeptemberben azonban ismét itt leszünk és várunk Titeket!

Addig is sikeres bizonyítványokat, jó nyaralást kívánunk mindenkinek!

Vargáné Marika
Gyermek Team

gyaek 1

További képekhez kattints ide!További képekhez kattints ide!

JNS HUngária Kft. © Életfa Program | Just és Nahrin. Minden jog fenntartva.