Menu

just logo uj     nahrinlogo   infoblokk kedv final felso ESZA                                                          

A+ A A-

ÖRÖMKLUB MISKOLCON

om

Vezetőként egyik legnagyobb örömöm, mikor új kollégáim, vezető jelöltjeim egy magasabb szintre lépnek, akár úgy is, hogy itt szerzett tudásukkal, tapasztalataikkal már ők gazdagítanak bennünket. Bevállalják az eddig ismeretlent, kilépnek a biztonságos komfortzónáikból, és már egy új területen "ragyognak".

Ez történt Zsigmond Tamásné Jutkával is, aki Holndonnerné Kata, és Kramcsák Mónika után újabb Napsugárként mutatkozott be a miskolci Központi Klubban! Büszke vagyok rájuk, nagyon!

Fogadd szeretettel Zsigmond Tamásné Jutka gondolatait!

Szilágyi Ildikó
A Napsugár Csapat vezetője
Legjobb Szponzor
209519908

Különös érzés volt számomra kedden, a klubnapon előadást tartani.

Egyrészt igalommal készültem, és izgalommal töltött el az érzés, hogy át tudom- e adni azokat az információkat, érzéseket, gondolatokat, amiket szerettem volna.

Másrészt pedig nagyon jó érzés volt, hogy tapasztalataimat megoszthattam a Klubba látogató új, és régi ismerősökkel.

om 1

Úgy érzem, sikerült kapcsolatot teremtenem, érdeklődést felkeltenem az előadásommal.

Köszönöm szépen a lehetőséget, szponzorom bizalmát és támogatását, a bátorító, elismerő visszajelzéseket!

Örömmel tölt el, hogy ennek az építő közösségnek a tagja lehetek, és egyre több területen tevékenykedhetek.

Szeretettel:

Zsigmond Tamásné
Napsugár Csapat
Miskolc

Miskolci Központi Életfa Klub – A tudás értéke örök.

mkk ate

"A nagy változások kis dolgokon múlnak." Paulo Coelho

A tudás az egyetlen dolog, amit nem vehetnek el tőlünk. Mindig azt hallottam a szüleimtől, hogy magadnak tanulsz és ez az egyetlen befektetés, ami sohasem évül el és a hozama soha nem fog csökkeni. A tudás értéke örök. Viszont a tudás csak azok kiváltsága, akik a tanulás sokszor nem túl kellemes és kényelmes ösvényén végigverekedik magukat. Ezt az ösvényt próbáljuk mi, az Életfa Klubban Miskolcon kicsit érdekesebbé és élményszerűbbé tenni.

A klubnap során Dr. Harsányi Edit orvos-marketing igazgatónk, a siker négy ékkövének tükrében beszélt a termék útjáról, az információáramlás módjáról és az online megrendelési lehetőségekről az Életfa Programban. Ezt követően Szilágyi Ildikó, a Napsugár Csapat vezetője, szponzora tanítására emlékezett vissza. Előadásában a szakmai irányelveket betartva, adott át tudást és tapasztalatot érthető és logikus formában. A klubnapunk végén Edit doktornő szponzori tapasztalataiból és tudásából hallhattunk ízelítőt. Mire is képes akár 1 db Articsóka, ha ajánljuk az ismerőseinknek? Nos, a válasz ott van a táblán….

Életfa Klub Miskolc, az átadható tudás helyszíne.
Minden Kedden, Érted és Neked szól…..

Szeretettel:
Varga Gyula hálózati vezető

mkk ate 1mkk ate 2mkk ate 3mkk ate 4

Miskolci Központi Életfa Főzőklub - Ami egészséges, az is lehet finom!

mfk 160415A klub alkalmával egy kedves klubtagunk, Holndonnerné Zátonyi Katalin debütált az Életfa Program bemutató előadásában. Igazán egyedi és magával ragadó előadásában érezhettük a hitet és a lelkesedést. Előadását szép látványos prezentációval és képekkel egészítette ki. Viszont attól volt számomra igazán hiteles, hogy végig érezhető volt a saját példák és termékhasználati tanácsok bemutatása során az, hogy a Just és Nahrin termékekkel való „együttélés” valóban egy magasabb és egészségesebb életminőséget jelent.

Úgy érzem, hogy az Életfa Főzőklub elindítása óta az utóbbi időben végbement változtatások, egy olyan eredményt hoztak, mely kapcsán valóban hónapról-hónapra rászolgálunk erre a mondatra. Hiszen a Nahrin fűszerek alkalmazásával törekszünk, hogy új és „egészséges ízeket” mutassunk be a hozzánk ellátogató vendégeknek.  A fűszerek kedvező hatással vannak az emésztésre, és ami igazán fantasztikus bennük, hogy a sós ízt biztosítják számunkra, de ennek ellenér igen alacsony a nátrium-klorid tartalmuk. Az alkotások dietétikailag jóváhagyott változatos és különleges receptjeiről, Starkné Szabó Eszter az Életfa Program vezető dietetikusa gondoskodik. Az ételek gyors és profi kivitelezését és az ízek gasztronómiai élményét, pedig állandó Nahrin séfünk, Ágoston Tamás alkotja meg részünkre nagy lelkesedéssel. A zöldséges húsgombóc leves és a ropogós brokkoli fasírt, sült céklával igazán egészséges és különlegesen finom ízeket mutatott meg nekünk.

mfk 160415 1

A nyitott szponzori előadás kapcsán számomra nyílt lehetőség pár gondolatot megosztani. A konferencia, mint a vezetővé válás mérföldköve. Gondolkozzunk másként, helyezzük prioritásba a konferenciát. A kifogások mögött rejlő körülmények kezelése. A vezetővé válás jelei. Buszt indítok a konferenciára. Nem egyedül, hanem csapattal vagy többen megyünk a konferenciára. A konferencia zárás-után követése a siker kulcsa. Ezekről a főbb gondolatokról beszélgettünk.

Íme, a recept Esztertől: :)

Hozzávalók 4-5 személyre:

  • mfk 160415 4500 g brokkoli
  • 2 db tojás
  • 4-5 evőkanál zabpehely (apró)
  • 1 kis fej vöröshagyma finomra felaprítva
  • Fűszerek: ízlés szerint Nahrin tengeri algás só pótló, bors, Nahrom, fokhagyma, salátafűszer


A brokkolit megtisztítjuk, rózsáira szedjük és pár perc alatt roppanósra főzzük.
Miután leszűrtük, krumplinyomóval összetörjük (nem kell túl pépesre). Hozzáadjuk a zabpelyhet, vöröshagymát, tojásokat és ízlés szerint fűszerezzük, majd hagyjuk 10-15 percig pihenni a masszát. Sütőpapírral bélelt sütőlapra egy evőkanállal kis halmokat formálunk, kissé lelapítjuk kb. 1 cm vastagságúra. Egymás mellé sorakoztatjuk a lepényeket (ebből a mennyiségből kb. 12 közepes fasírt lesz). A sütőpapírt nagyon vékonyan megkenhetjük olajjal vagy olajspray-vel lefújhatjuk, de e nélkül is nagyon szépen megsülnek. 

Előmelegített sütőben 180-200 fokon kb. 20 perc alatt készre sütjük.

Jó étvágyat kívánok!

Szeretettel:
Varga Gyula
hálózati vezető

mfk 160415 2mfk 160415 3

Miskolci Központi Életfa Klub – Az átadható tudás.

mkk 20160331Minden klubnak van egy sajátságos hangulata. Egy olyan érzés, amit csak akkor és ott tudunk átélni. Ezek a pillanatok megismételhetetlenek és nem lehet ugyanazt még egyszer létrehozni. Talán vannak olyan klubtagjaink, akik ezt pontosan tudják és megpróbálnak minden klubrendezvényen jelen lenni. Igazi különleges klubunk volt a tegnapi nap alkalmával is. Családias és közvetlen hangulatban telt. Mindenki elmondta a saját gondolatait és terméktapasztalatait az adott témákhoz.

Az első előadás kapcsán egy nemrég bevezetett eszköz a „JUST bemutatkozó film” került alkalmazásra. Szilágyi Ildikó előadónk beszélt a Just és Nahrin gyökereinkről. Igen az Életfa Program gyökerei ezek a gyártók. Hiszen e két gyár tradicionális hagyományok alapján 1930 és 1954 óta folyamatosan a minőségi termék előállítás mellett kötelezte el magát. Bár a világ több mint 40 országában tudják mit jelent a Just vagy Nahrin márkanév, mégis a gyártói szemléletben a mennyiség sohasem előzheti meg a minőség kritériumát. A Just film segítségével picit Svájcban érezhettük magunkat. Sétálhattunk a mezőkőn és bepillantást nyerhettünk a termék előállítás mindennapjaiba. Valamint megismerhettük azt az értékesítési formát, melyet a Just cég Svájcban alkalmaz. Ez a film nagyon jó atmoszférát teremtett és segített megérteni és átérezni a Just minőséget. 

A hónap utolsó klubján még mindig a nyirokrendszer témakörnél maradva, foglalkoztunk egy speciális betegségcsoporttal. A nyirokrendszerrel összefüggő lymphomák elnevezésű kórképek igen szorosan kötődnek a fő havi témánkhoz. Mit is jelent ez a szó: lymphoma? A nyirokrendszer rosszindulatú daganatos megbetegedése. Bizony sokszor igen megijedünk, ha a daganatos betegségekről hallunk. Súlyos problémák, viszont a lymphomák esetében a daganat terápiák egyik talán leg sikeresebb gyógyulási eredményeit érték el. A különböző kezelési eljárások és orvosi terápiák alkalmazása sok e betegségben szenvedő embernek mentették meg az életét. Az USA-ban a korai stádiumban regisztrált Hodgkin lymphomák esetében a megfelelő kezelés után a betegek 96-98 %-a teljesen meggyógyul. Ez az arány Európában is közel 90%-os. Nyilván a betegek állapota és az életkora is befolyásolja a gyógyulási esélyeket, de összességben azt gondolom ez egy igen komoly eredmény. A Non-hodgkin lymphomák esetén már nem ilyen jó a gyógyulási arány. Ez jelenleg az USA adatai alapján 45-55 % körül van. Ami még mindig jó arány, ha figyelembe vesszük, hogy a Non-hodgkin lymphomás betegek életkora elég magas. Az előadás hangulata egy személyes történet elbeszélés kapcsán úgy érzem igazán közvetlenre sikerült. Sok kérdés és saját termékhasználati tapasztalatot is megbeszéltünk. A betegségcsoport megértéséhez a limfoma.hu oldal interaktív részét is megnéztük.

Az online marketing korában nagyon jól sikerült választás volt az Életfa program online marketing tevékenységéről beszélni. Előadónk Szilágyi Ildikó életvezetési tanácsadóként sokszor használja az eletfaprogram.hu vagy a just.hu nahrin.hu internetes információszolgáltató felületeket. Vásárlók és regisztrált bátran használhatják, az összetevők és alkalmazás, valamint a gyártó cégekről bőven van fent releváns információ. A hírlevek olvasása, és azokra történő feliratkozás, valamint az Életfa Program Facebook oldalának használatát is sikerült áttekinteni. Hiába ma már minden és mindenki az online világa felé mozdul és az internetről gyűjt információt, ha vásárolni szeretne valamit. Ezek után az élmények után úgy gondolom, mindenki megtalálta azt a fontos gondolatot, amit hazavihet magának. :)

Szeretettel:
Varga Gyula hálózati vezető

mkk 20160331 1

Miskolci Központi Életfa Főzőklub – Az átadható tudás.

mfk 1603Séf: Ágoston Tamás

„Az élet olyan, mint a főzés. Minden attól függ, hogy mit, mikor és hogyan keverünk az ételhez. Néha a receptet követjük, néha viszont rögtönözünk.”

Roger Von Oech

Minden klub tartogat új érdekes dolgokat számunkra

mfk 1603 1A Just és Nahrin termékek bemutatása az innováció tükrében. Ezt az előadás címet viselte Szilágyi Ildikó előadás. Kiemelve a termékek egyediségét. Mik a jelentős különbözőségei az Életfa Program termékeinek a piacon elérhető készítményekhez képest? Mitől specifikusak, milyen fejlesztéseket alkalmaz a svájci gyártó, ami gyakran megelőzi a piaci igényeket is. Az előadó jó mondatokat és érvrendszert osztott meg az értékesítés segítésére.

A Főzőklub keretében Zöldséglevest árpagyönggyel, és Sajtos kínai kel paradicsommártással készült. A receptet és az elkészítést lentebb lehet elolvasni.

A Nyitott Szponzori előadás keretében, melyet számomra nyílt lehetőség tolmácsolni, a következőkre szerettem volna felhívni a figyelmet. Az előadás címe: „Hogyan kezeld, a megújulást elősegítő változásokat? Hogyan szerezz a megújuláshoz szükséges tudást?  Légy a tudás elkötelezettje. Legyél jó példa a munkatársaid előtt a tanulásban. Sokat kell tanulnod, ahhoz, hogy taníthass. Az üzlet kötőanyaga a tudás, ha nincs meg összeomlik. A tudás a megújulás és a magabiztosság záloga.

Starkné Szabó Eszter dietetikus szakmai javaslata alapján, Ágoston Tamás Nahrin séfünk készítette el ezt a különleges ételt. A fűszerek mind a Nahrin só pótló fűszercsaládjából kerültek ki. Íme, a recept:

mfk 1603 2

Nahrin zöldségleves árpagyönggyel

Hozzávalók 4 személyre:

  • 1,5 l víz
  • 40 dkg vegyes zöldség (sárgarépa, fehérrépa, zeller, zöldborsó)
  • 1/2 csomag tavaszi újhagyma
  • 4 dkg árpagyöngy

Elkészítés:

Az árpagyöngyöt beáztatjuk (akár előző este), a zöldségeket megpucoljuk és felkockázzuk, az újhagymát vékony karikákra szeleteljük. Hideg vízben feltesszük főzni a zöldségeket és mikor megpuhult ízesítjük Nahrin zöldséglevessel. Az árpagyöngyöt külön vízben főzzük ki, míg puha nem lesz (elkészítési ideje kb. kétszerese a rizsének) és leöblítés után tegyük a levesbe.
Ízlés szerint Nahrin fűszerek: Bors, Nahrom

mfk 1603 3Sajtos kínai kel paradicsommártással

Hozzávalók 4 személyre:

  • 6 db nagyobb kínai kel (vagy kelkáposzta) levél
  • 12 dkg sovány sajt (fele lehet füstölt)
  • 1 közepes vöröshagyma
  • 2 db tojás
  • 2 ek olaj
  • A puliszkához:
  • 30 dkg kukoricadara
  • kb. 1 liter víz
  • kevés só
  • Nahrin fűszerek: Nahrom, fokhagyma, bors, tengeri algás só pótló, húsfűszer

Elkészítés:

A kel levelek vastag, fehér részét levágjuk és forró sós vízben leforrázzuk, majd egy tálcára tesszük kihűlni. Közben megfőzzük a puliszkát: 1 liter vízbe teszünk tengeri algás sópótlót és amikor a víz forrni kezd, állandó keverés mellett belecsurgatjuk a kukoricadarát. Folyamatosan keverjük, hogy ne csomósodjon össze. Amikor már keményedik, hozzá keverjük a reszelt főtt tojást, a pirított hagymát és fűszerezzük borssal, fokhagymával, Nahrommal, húsfűszerrel. Intenzíven érdemes fűszerezni, hogy betekerve a káposztába is finom, ízletes legyen. Olajjal megkent alufóliára teszünk egy levelet – ha pici, akkor kettőt egymás mellé úgy, hogy kicsit fedjék egymást. Rákenjük a tölteléket, majd megszórjuk a reszelt sajttal. Óvatosan feltekerjük és becsomagoljuk az alufóliával. Így teszünk a maradék alapanyaggal is. Tepsibe tesszük és 170 fokos sütőben 15-20 perc alatt készre sütjük.
mfk 1603 4Paradicsommártással kínáljuk. TIPP: a paradicsommártásba a paradicsomléhez tehetünk Nahrin szárított zöldségkeveréket + hámozott paradicsomot és átforralva, leturmixolva már elég sűrű lesz, így nem kell bele liszt.

Kedves Eszter köszönjük a szép leírást és a menü ajánlatot! :)

Szeretettel: Varga Gyula hálózati vezető

mfk 1603 5

Ez a honlap sütiket használ. A honlap további használatával hozzájárulsz a sütik használatához.
Ok