Menu

just logo uj     nahrinlogo   infoblokk kedv final felso ESZA                                                          

A+ A A-

ŐRIZD MEG A MOSOLYOD RAGYOGÁSÁT!

omamr

Kedves Barátaim!

Gondoltatok már arra, hogy mi a legvonzóbb az emberi külsőben? Ha azt mondom, hogy a mosolyunk, akkor ugye egyetértetek velem? Ez az első, amit észreveszünk az ember arcán, még ha nem is tudatosan. A mosoly gyakorlatilag teljesen megváltoztatja megjelenésünket. Ha tetszeni akarunk másoknak, de főleg magunknak, ne felejtsünk el mosolyogni! Sokszor a rossz fogsor, illetve a kellemetlen szájszag miatt nem merünk nevetni, mosolyogni. Megfelelő szájápolással sok szájüregben bekövetkezett problémát meg tudunk szüntetni, így visszanyerhetjük önbizalmunkat, és önfeledten mosolyoghatunk.

A fogszuvasodás (karies) legfontosabb oka, hogy baktériumok telepednek meg, és ragadós bevonatot képeznek a fog felszínén és az íny fogak melletti peremén. Ezek az úgynevezett plaque baktériumok főleg cukorral táplálkoznak. Eközben savakat és méreganyagokat választanak ki, amelyek a fogakat szétroncsolják és lyukakat képeznek a fogakon, mert a savak, melyek a baktériumok által a szénhidrátokból keletkeznek, elvonják a fogak ásványi anyagait. A nyál ezeket a folyamatokat részben vissza tudja fordítani, mivel a savakat semlegesíti és a fogak hiányzó anyagát igyekszik pótolni (természetesen csökkent nyálképződés esetén ez nem történik). Ezek a baktériumok többnyire a fogágy betegségének okai. A foglepedékek miatt az ínyen tasakok alakulnak ki, ahol a kórokozók nagyon jól érzik magukat. Ilyenkor az íny begyullad és visszahúzódik. Ha a gyulladás rosszabbodik, az íny tasakjain keresztül megtámadhatják a foggyökereket is. A fogíny gyulladásához a fogkő képződése is hozzájárul. Fogkő akkor keletkezik, ha a lepedéket a napi szájhigiéniával nem megfelelően távolítjuk el, és a nyálból ásványok válnak ki ezeken a helyeken. A fogkő olyan kemény, hogy egyszerű fogmosással már nem is távolítható el.

Ezek a folyamatok általában nem csak fog-, illetve ínybetegségekhez vezetnek, hanem rossz szájszagot is okoznak.

Normális élettani feltételek esetén az emberi lehelet kissé édeskés, alig észrevehető. A szájszag mintegy 85%-ban a szájban, a fogak közötti területeken és az ínyen történő szuvasodási folyamatok, továbbá a nyelv hátsó részein és az orr melléküregeiben lezajló folyamatok miatt következik be. Más esetben a szájszag kialakulásáért a torok, az orr és a gyomor, illetetve a belek felelősek.

omamr 1Azonban rossz szájszagot más tényezők is okozhatnak: dohányzás, érzelmi stressz, gyógyszer szedése (antibiotikum), alkoholfogyasztás, böjt, különböző diéták, csökkent nyálképződés, a száj nyálkahártyájának kiszáradása. Az esetek többségében tudatos szájápolással a kellemetlen szájszagot kezelni vagy csökkenteni tudjuk.

Tehát a ragyogó mosolyhoz egészséges fogsor, kellemes lehelet, és üde, vonzó ajkak szükségesek! A Just nagy segítséget nyújt nekünk a fogak és a szájüreg ápolásában.

A fogmosás nem újdonság, de nem mindenki tudja, hogy hogyan kell helyesen alkalmazni:

  • Először is fluorid tartalmú fogkrémet válasszunk. A fluor egy nyomelem, ami megkeményíti a fogzománcot, és védi a fogakat a fogszuvasodástól, gátolja a baktériumok fejlődését. A fluoridos fogkrémet naponta legalább kétszer, de legfőképpen étkezések után használjuk!
  • A fogmosás időtartama legalább 3 perc legyen minden egyes alkalommal.
  • A fogkefét 3 havonta cseréljük le!

Kevesen tudják, hogy nappal és éjszaka a fogainknak eltérőek az igényeik. Napközben legfontosabb az alapos tisztítás (a foglepedék és az ételmaradékok eltávolítása), és friss lehelet biztosítása. Éjszaka a fog védelmi mechanizmusát kell megerősíteni (veszélyes baktériumok eltávolítása, és a fogak ásványi anyagokkal történő ellátása elalvás előtt). Éjszaka a nyáltermelődés mértéke lecsökken. Mivel a nyál fluoridot tartalmaz, ezért mindenképpen szükséges éjszaka a fluorid pótlást is biztosítani.

omamr 2A Just különleges lehetőséget nyújt a korszerű, igényes fogmosáshoz. A Just fogápolási csomagja két különböző terméket tartalmaz. Napközben a Bergamott menta fogápoló gélt (90ml), éjszaka pedig a Fogkrémet nőszirom kivonattal (60ml) használhatjuk.

A Bergamott menta fogápoló gél összetevői

  • Fluor (baktériumok szaporodását csökkenti, a fogak ásványi anyagainak eltávozását meggátolja)
  • Bergamott menta (fájdalomcsillapító, sebgyógyító, baktériumölő hatással rendelkezik)
  • Hegyi forrásvíz (számos ásványt és nyomelemet tartalmaz)
  • Csiszoló szemcsék (alapos tisztító hatásuk van, de a fogzománcot megkímélik)

A gél hatása

  • Kímélően, de alaposan tisztítja a fogakat
  • Megszünteti a foglepedéket, és megelőzi az újraképződését
  • Pótolja a fluortartalmat
  • Hosszan tartó friss leheletet biztosít

A tubus 90ml gélt tartalmaz, tehát nagyobb, mint az éjjeli krém, ennek köszönhetően naponta többször is használható.

A Fogkrém nőszirom kivonattal összetevői

  • Fluor
  • Nőszirom (baktériumölő, gyulladásgátló, vérellátást fokozó, duzzanat csökkentő, fájdalomcsillapító, görcsoldó, nyugtató hatással rendelkezik)
  • Echinacea (duzzanat és irritáció csökkentő, baktérium ölő hatású)
  • Hegyi forrásvíz
  • Csiszoló szemcsék

A fogkrém hatásai

  • Tökéletesen tisztítja a fogakat, és eltávolítja a lepedékeket
  • Segíti a fog és a fogíny természetes regenerációs folyamatait
  • Egyensúlyban tartja a száj flóráját
  • Pótolja a fluort, ezzel megkeményíti a fogzománcot, és véd a fogszuvasodástól

Ezt a terméket természetesen csak egyszer kell használni naponta, este lefekvés előtt.

omamr 3A fog és szájápolás érdekében mindkét terméket érdemes együttesen alkalmazni. A nappali gél és éjszakai fogkrém használata egyszerű, alkalmazzuk őket úgy, mint a hagyományos fogkrémeket!

A Just Gyógynövényes Szájápoló termék kitűnő gyógynövény kivonatok és kellemes illóolajok egyedülálló kombinációja. Rendszeres öblögetésével a szájüreg nyálkahártya megtisztul az ételmaradványoktól és a baktériumoktól, jótékonyan hat az irritált, vérző fogínyre, megelőzi a kellemetlen tünetek kialakulását. Az íny megerősödik és ellenállóbb lesz. Ezzel is csökken a gyulladás és kellemetlen szájszag kialakulása. A torokgyulladást és torokfájást meg lehet ezzel előzni. A Just Szájápoló fertőtlenítő, frissítő, ápoló, gyulladásgátló és savsemlegesítő hatással rendelkezik.

 

Főbb hatóanyagok

  • Gombernyő (Sanicula europaea) – sebösszehúzó, köptető, baktérium- és gomba ellenes hatású
  • Citromfű (Folium melissae) – hatásos a baktériumok és vírusok ellen, allergia esetén, görcsoldó, ellazító és erősítő (kiegyensúlyozó), inspiráló hatású
  • Borsmenta (Mentha Piperita) – sebösszehúzó, fertőtlenítő, gyulladásgátló, fájdalomcsillapító, hűsítő, frissítő
  • Citrom (Citrus limonum) – erős fertőtlenítő és gyulladásgátló

A Just Gyógynövényes Szájápoló ideális mindenki számára, aki törődik a szájhigiéniával. Feltétlenül fontos az egész család részére, de 4 év alatti gyerekeknek nem javasoljuk! Üzletembereknek, diákoknak és mindenkinek, akinek szüksége van a gyors szájhigiéniára (étkezések között és után), illetve sportolók számára, akiknek az igen erős testi igénybevétel miatt gyakran kiszárad a szájuk, kimondottan ajánlott.

A termék használata roppant egyszerű.

  • Naponta többször 7-10 cseppet kis vízzel hígítsunk fel.
  • Kb. fél percen keresztül alaposan öblítsük ki vele a szánkat és a torkunkat.
  • Ne nyeljük le! Nem foglal sok helyet, könnyen magunkkal vihetjük bárhova.

omamr 4Mosolyunkat jelentősen megszépítheti az Ajakápoló Balzsam (citromfű, körömvirág, olíva olaj, rozmaring, guajak fa, jojoba, seavaj, stb.), hiszen teljes védelmet biztosít az ajkunknak.

Segít elviselni a hideget, a szelet, a meleget, és sokszor kivéd olyan kellemetlen betegségeket, mint a szájherpesz. Ápolja az ajak bőrét, gyorsan szívódik be. A repedéseket, sérüléseket gyorsan gyógyítja, megszünteti a szárazságot. Az összetételeinek köszönhetően optikailag jobb megjelenést biztosít. Az ajkak enyhén teltebbnek tűnnek (a rozmaring fokozza a vérkeringést), felülete csillogóvá válik.

Az Ajakápoló balzsam használata nagyon egyszerű, még tükör sem kell hozzá. Elég egy kicsi mennyiséget kinyomni a szánkra és néhány másodperc múlva kész az eredmény. Szükség szerint naponta többször lehet ismételni.

Kedves Barátaim!

Mindenkinek javaslom, hogy használja ezeket a termékeket! Legyetek vonzóak, merjetek mosolyogni!

Tisztelettel
Dr. Dacko Natalia
Egészségügyi Team

Ez a honlap sütiket használ. A honlap további használatával hozzájárulsz a sütik használatához.
Ok