Menu

just logo uj     nahrinlogo   infoblokk kedv final felso ESZA                                                          

A+ A A-

Egy gyakorló apa SZUSZszanásai

Életfa SZUSZanásKora este van. Egy férfi ül a számítógép előtt és böngészi a napközben beérkezett levelek özönét. Van amit töröl, van amit megnyit, majd bezár. Majd megnyit egyet, amelyben családi bulira invitálják. A feladó az Életfa Program. Ne ijedj meg Kedves Olvasó, nem egy kalandregény első fejezetéből nyújtunk ízelítőt, csupán egy, a nyári programokon elmélkedő szülő gondolataiba nyerhetsz betekintést, amennyiben végigolvasod ezt az irományt.

Ahogy minden átlagembernek, nekem is gondot okoz a nyári programok kiválasztása, mikor, hová és miért. De Életfásként ezen immár nem kell törni a fejem, egy biztos nap, egy biztos pont már van a naptárban. Ez a nap, június 23. A Just Hungária Jubileumi Találkozó. Nekem is fontos, hogy gyermekemmel hol pihenjünk, játsszunk, hol van olyan hely, ahol biztonságban, és ami fontos, egészségben tudhatom szemem fényét. Az előző megállapítás furán hangozhat, hiszen az említett fény 10 éves és 1000 fokon ég-lobog a nap minden percében, de persze nekem ő AZ marad. Az Aki volt és Aki lesz. Talán ennyi szentimentalizmus megengedhető egy öregedő és kopaszodó pasinak. Remélem velem vannak még, és nem veszítették el gondolatszövevényem vezérfonalát, melyet Ariadnét megszégyenítő módon hurkolok az olvasók tudata köré. Tehát folytatom...

Az érkező hírlevelek hatására kicsit számolni kezdtem. Mint minden átlagembernek, úgy nekem is érdemes utánajárnom, mit enged a családi költségvetés és mit nem. Szóval számoltam, és ezután kijelenthetem, MI ott leszünk! Egyenlőre a napi programot választottuk, a gálavacsora nélkül, hiszen a 2000 forintos belépődíj gyakorlatilag megegyezik egy átlagos strand (divatos szóval aquapark) belépő árával. Azonban a szolgáltatás minősége és mennyisége... Hát elolvasva a kézhez kapott tájékoztatókat, nyilvánvaló lett, hogy ezúttal melyik „medencét" választjuk. Hiszen a leírás alapján a SZUSZ-ban van strand, büfé, sportolási lehetőség, minden, amit csak egy csodálatos napon egy CSALÁD igényel, amire vágyhat.

Természetesen ismerem, ismerjük az Életfa Program elemeit, ahogy tudjuk azt is, hogy ott és akkor nem kell majd aggódnunk semmiért, ha egy-egy órára „hátat fordítunk" a Gyermeknek (aki persze végtelenül élvezi majd a frissen kapott szabadságot), hiszen mindig lesz, aki figyel és vigyáz rá. Még akkor is, ha a szülő épp focizik, úszik, beszélget, strandröplabdázik, esetleg uram bocsá sörözik egyet a rég nem látott barátokkal. Azt hiszem ezt (is) jelenti az Életfa Család.

Most miközben ezeket a sorokat írom... Kedves Olvasók, én döntöttem, a Gálavacsorán is ott leszünk! Hogy miért írom ezt le? Mert jó érzés, és a döntés helyessége matematikailag is igazolt! Egyszerű, a Gyermek belépése díjtalan a napi programokra, így a belépődíj összege csak elsőre tűnik soknak! De nem az! Higgyétek el nekem! Most megyek és közlöm a hírt „A fénnyel"...

Közöltem. Megnézte, elemezte, elolvasta, és CSATLAKOZOTT HOZZÁNK! HOZZÁTOK! Mert nagyon remélem, hogy találkozunk Debrecenben! Immár a szerkesztőség tagjaihoz hasonlóan leírhatom, MI is ott leszünk! És ÖN?

egy apa

{jb_greenbox}Letölthető jelentkezési lap >>>{/jb_greenbox} {jb_greenbox}On-line jelentkezés >>>{/jb_greenbox}
Ez a honlap sütiket használ. A honlap további használatával hozzájárulsz a sütik használatához.
Ok