Menu

just logo uj     nahrinlogo   infoblokk kedv final felso ESZA                                                          

A+ A A-

Beszámoló a februári Életfa konferenciáról

Február 18. a 2012-es esztendő első Életfa Konferenciájának időpontja volt. Sok-sok munkatársunk jelezte részvételi szándékát, és mi sok-sok szeretettel és meglepetéssel vártuk vendégeinket.

A regisztráció során kiderült, érkeztek is szép számmal, a terem sokáig látszó széksorai gyorsan kezdetek megtelni. Amint mindenki elfoglalta a helyét, kezdetét vette rendezvényünk.

Beszámoló, Életfa konferencia, Just, Nahrin, Tonk, Hegyi

Elsőként Szarka Laura lépett a nagyérdemű elé, és bevezetőjében köszöntötte kedves közönséget, majd az Életfa Himnusz hangjai után immár hagyományőrző módon bejelentette a nap háziasszonyát, Hegyi Gyöngyit.

Immár tizenöt éve biztosítja a tökéletes hátteret számunkra a svájci Just International AG. Ezalatt a tizenöt év alatt számtalan új fejlesztéssel, innovációval, újabb és újabb ötletekkel, termékekkel jelentek meg a piacon és jelentek meg nálunk is, folyamatosan segítve a fejlődés, a minőségi szolgáltatás és kiszolgálás általunk megálmodott gyakorlatát. Michael Rottstock neve ismerősen cseng az Életfások körében, hogy ismerik és szeretik őt, az a színpadra lépését övező tapsviharból nyilvánvaló volt.

Előadásában bemutatta a vadonatúj fejlesztésű Kerti zsázsa krémet. Új készítményünk az ún öregségi és pigmentfoltokra nyújt kezelési lehetőséget, egyszerűen és otthon könnyedén elvégezhető módon. Tudjátok, a szokásos Just módszer: kend és felejtsd el a következő használatig, hiszen akár egy több hetes „kúra" is erőfeszítés nélkül elvégezhető a krém segítségével.

Ismétlés a tudás anyja, és a Lamelloderm termékcsalád esetén a mondás különösen igaz. Hiszen a bőrápolás csúcsán járhatunk a krém, a tusfürdő és testápoló segítségével. Minőségi alapanyagok, kímélő és allergénektől mentes termékek, ápolás, kényeztetés, és kezelés, ez mind egyben a Lamelloderm. A termemben lévők közül mindenki úgy gondolta, érdemes volt átismételni mit is tudunk-tudhatunk erről a három remek készítményről.

Szeretünk együtt ünnepelni, és szeretünk örülni egymás sikereinek. Ennek megfelelően hatalmas tapssal és ajándékokkal kedveskedtünk a színpadon az Elit Klub, a Hálózatépítők Klubjának tagjainak, a legjobb szponzornak, a Hónap és az Év Just-Nahrinosainak, a Hónap Just és Nahrin termékfogyasztóinak, valamint az Életfa címet elérő munkatársainknak.

Ezután Schmidt Ferenci ügyvezető igazgató következett az előadók sorában, aki a biztonság, a saját biztonságunk témáját járta körbe alaposan. Megtudhattuk hol tartunk, milyen eredményeink vannak, és ezeket az eredményeket hogy lássuk „szakértő" szemmel, és tanuljuk meg helyén kezelni mind a fejlődést mind az esetleges kudarcot. A biztonság fogalmával szinte kézen fogva jár a bizalom, itt az Életfa Programban ez a munkánk alapja is. Igazgató úr kiemelte, a Just céggel immár 15 éve rendületlenül bízhatunk egymásban és reményeink szerint az elkövetkező jó néhány évtizedben ez a bizalom töretlenül élni is fog.

Ezután következett a jól megérdemelt ebéd, munkatársaink már terülj-terülj asztalkámmal várták a teremből érkező vendégeket, szendviccsel, Iceteával kínáltak minden arra járót, óriási sikerrel.

A tombolasorsolás során ismét sok nyeremény talált gazdára, kollegáink megállás rohantak a nyertesekig a csomagokkal.

Az Életfa Gyerek Klub tagjai megszokhatták már, hogy számtalan verseny során bizonyíthatják rátermettségüket. A Hang kerestetik verseny óriási népszerűségnek örvendett és a nyertesünk, nyerteseink már részt is vettek a dal „lemezfelvételén" Budapesten. Hogyan is történt mindez?

Erről mesélt nekünk az erről szóló kisfilm, majd hatalmas tapsvihar közepette a világot jelentő deszkákra léptek a győztesek, Oláh Kitti „A HANG" a vezetésével. Mindannyian bizonyították, a lámpaláz, az izgalom könnyedén legyőzhető a közönség előtt, hiszen nem kell hozzá más, csak egy kis taps. Tökéletes produkciót láthatott-hallhatott a publikum, hiszen együtt énekelték el nekünk az új Gyerekdalunkat. Köszönjük!

Újabb régi ismerős érkezett a pulpitushoz, Tonk Emilt is barátként köszöntöttük magunk között. Üzleti tanácsai, észrevételei újabb segítséget jelentettek számunkra. Óriási üzleti tapasztalatát közérthető és szórakoztató formában adja át a közönségnek, és hogy sokan észrevették a lehetőséget, azt a nézők szapora jegyzeteléssel teleírt oldalai bizonyítják.

Munkánk során nagyon fontos számunkra a vásárlók, fogyasztók visszajelzése. Ám mi történik, ha az Életfa csapatok nagy vezetői kerülnek „puskavégre" és ők mondják el saját vásárlói, fogyasztói tapasztalataikat? Aki jelen volt ekkor a teremben, megtudhatta mi a kedvenc terméke Szilágyi Ildikónak, mit jelentenek a Just készítmények Balogh Andrásnak, mit is a tökéletes testápolás Hegyi Miklósné számára, hogyan takarít Tihanyi Edit Just módra, és hogy dr. Bárd Tiborné véleménye szerint a Justtal nincs lehetetlen.

Az Életfa Program nagykövetei, Verebes Linda és Pindroch Csaba volt a nap utolsó fellépője. Óriási szeretettel fogadtuk őket is, hiszen munkájuk és „beosztásuk" alapján, végtelenül büszkék vagyunk rájuk. Van is miért. Színészként ezerféle munkájuk során is ügyelnek arra, hogy Életfások maradjanak, saját életükből hozott példák alapján mutatták be azt, hogy termékeink, küldetésünk, értékeink igenis segítenek, mindenkinek segítséget jelenthetnek!

Lassan de biztosan elérkezett a finálé ideje, Hegyi Gyöngyinek köszönhetően átismételhettük a nap folyamán elhangzottakat és vezetésével felcsendültek a Záródal akkordjai...

Minden kedves vendégünknek ezúton is szeretnénk megköszönni a részvételt! És tudjátok, áprilisban újra találkozunk! Addig is nézzétek meg a Just Életfa Konferenciáról készült kisfilmet.

A rendezvényen készült fotókat pedig hamarosan megnézhetitek itt a honlapunkon!

Ez a honlap sütiket használ. A honlap további használatával hozzájárulsz a sütik használatához.
Ok