Menu

just logo uj     nahrinlogo   infoblokk kedv final felso ESZA                                                          

A+ A A-

KULCSEMBER TALÁLKOZÓ A DELFIN CSAPATBAN

Bacskai Ildikó

„Akár abban hiszel, hogy meg tudod csinálni, akár abban, hogy nem, az élet mindig igazolni fog.”

(Henry Ford)

Talán ezt a címet is lehetett volna adni a május 14-én megtartott Kulcsember Találkozónak.

Hegyi Gyöngyi, az Életfa Delfinek vezetőjének meghívására már másodszor vehettem részt Budapesten ezen a találkozón. Nagy izgalommal készültem, hiszen Gyöngyi nekem is szerepet szánt a délután folyamán: Kathy Summer Gyémánt félkrajcár című könyvét én ajánlhattam a többieknek.

Nagyon érdekes és tanulságos volt ez a két és fél óra. Megtudhattuk, hogy csapatunk hogyan dolgozott az elmúlt hónapokban, milyen fejlődés látható az egy évvel ezelőtti eredményekhez képest.

Segítséget, útravalót kaptunk a következő időszakra saját munkatervünk kidolgozásához, aktivitásunk növeléséhez és elért sikereink megfelelő értékeléséhez is.

A fejlődés eszközei között többször is felbukkant a 2014-es MLM évkönyv, Radovics Kinga a „Te csapatodról” beszélt, Gyöngyi pedig az MLM valódi célját tárta elénk.

A Találkozót egy rövid, de nagyon fontos, hasznos és érdekes csapatjátékkal zártuk.

Összességében azt gondolom, hogy ezen a délutánon sok új dolgot megismerhettem. Köszönöm, hogy ott lehettem és ennyi mindent tanulhattam!

Szeretettel:
Bacskai Ildikó
Életfa Delfinek, Budapest

Ez a honlap sütiket használ. A honlap további használatával hozzájárulsz a sütik használatához.
Ok