Menu

just logo uj     nahrinlogo   infoblokk kedv final felso ESZA                                                          

A+ A A-

EGY SZOMÓDON ÉLŐ CSALÁD EGY ANYUKÁJA VAGYOK

csalad szomodrol

Mindig is fontos volt a családunk számára, hogy egészségesen étkezzünk, a szüleim is igyekeztek a kertünkben megtermelni minden fontos finomságot. Apukám nagyon kevés kemikáliát használt már korábban is a növények termesztéséhez, inkább a növények helyes párosításával igyekezett a kártevőket távol tartani.

Sajnos nekünk a férjemmel 5 évi várakozás után némi segítséggel lettek a gyerekeink. Ezért is fontos számomra, hogy nagyon vigyázzak az egészségükre!

Hamar kiderült, hogy ikreket hordok a szívem alatt, s mivel túlsúlyosként kezdtem a várandóságot, így egy dietetikussal megbeszélve, szigorú szabályok szerint éltem.

Első lépésként itt ismerkedtem meg az Eucasol spray hasznosságával. Gyakran bedugult az orrom alvás alatt, amit nem akartam gyógyszerrel orvosolni. Ettem a Tengeri fűszersót, szóval ezek voltak az első termékek, amiket megismertem....

Bevallom, itt még nem ismertem a többi terméket, mert nem voltam beteges és a terhességem alatt egy másik vitamincsalád tagját szedtem. És persze apu gyümölcsfáin éltem, ahogy értek a nyár folyamán végig..

Olyan család vagyunk, akik még nyáron befőznek, fagyasztanak, állatokat nevelnek... Szóval ön fenntartunk.

Tehát, itt is fontos az egészség!!

Jött a kórház, vittem a kis dolgaimat, elsőként az Eucasolt, ott is használtam a kórteremben.

Hazaérkezve rendszeresen a lakásunkban is ezzel fertőtlenítettük a levegőt.

9 hónaposak voltak a gyerekek, amikor jött az első nátha, szaladtam a Mayához - Tóthné Cserhalmi Mariann -, mert gyógyszert semmi esetre sem akartam. Adott egy Kakukkfű krémet, masszíroztuk a talpacskákat vele és a nátha hamar elillant. És persze az elmaradhatatlan Eucasol.

Egy éves koruktól kezdtem a Narosan áfonyát, mivel születésük után egy hónapig vasat kellett adnom nekik, gondoltam megelőzve a problémát ezért választottam ezt. Ekkor beszélt rá a Maya, hogy legyek csapattag, kedvezőbb áron hozzájutok mindenhez. Lassan, azt vettem észre, hogy egyre több dolog beépül a háztartásunkba. Maya rendszeresen felhívott, hogy amit vásároltam még milyen formába tudom többcélúvá tenni.

Vettem Teafa olajat, ha kapar a torkom bekapok egy cseppet, mézzel vagy kocka cukorral.

Ahogy a gyerekek nőttek minket sem kerültek el a kisebb náthás meghűlések.

Ekkor jöttek a kis trükkök, kamilla a kiságy alá párologtatásra, ebbe csepegettem Citromolajat, 31-es olajat.

Nyáron nem szedtünk semmit, csak kentünk az Alpesi balzsamot csípésekre, de ahogy jött az ősz kezdtük a megerősítést. Végigkóstoltunk a Narosan vitaminokat. Nagyon szeretik a narancsosat.

Két éves korunktól évente kétszer - ősszel és télen - az Echinacinát adom megelőzésre. Közben a többi Narosan. Jelenleg nagy kedvenc a Mini. Nálunk, amióta meg tudják enni a rágható, tablettás formát jobban szeretem, mert egyszerűbb az adagolás. A vitaminok és ásványi anyagok reggel 7-9 között szívódnak fel a leggyorsabban, így ezt az ovi előtt kell bekapni. Elneveztük ovis vitaminnak! Minden reggel induláskor, követelik: Anya, ovis vitamin!!

Sajnos közösségben elkerülhetetlen a betegség, de nem mindegy, hogy mennyi idő alatt regenerálódik a gyerek. Jött egy kis köhögés, ettük a Fenyőszirupot. Szerencsére eljutottunk oda, hogy évi egy alkalomnál többször nem hiányoznak az oviból. Ilyenkor pár nap és anya kikúrál bennünket, következik. Vittem az óvodába Eucasolt és érzem, használják az Óvó nénik. Időközben megismerkedtem több anyukával és Ők lettek a vásárlóim, a gyerekeim pedig a reklámok...

Szeretettel:
Fail Brigitta
+ 36 30/294 7853

Ez a honlap sütiket használ. A honlap további használatával hozzájárulsz a sütik használatához.
Ok